eur:
394.16
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Sok sérültje van a Hongkonghoz közeli hajóbalesetnek

Több mint 120 sérültje van annak a vízi balesetnek, amelyben egy nagysebességű komphajó egy ismeretlen tárgynak ütközött, miközben Makaóból Hongkongba tartott - jelentette a helyi online média hétfőn.

"A hajón mindenki vérzett" - számoltak be utasok a South China Morning Post című hongkongi lapnak. A sérültek között a legfiatalabb hat éves, a legidősebb 83. A kórházban lévők közül öten vannak válságos, ugyanennyien súlyos állapotban. Huszonhét embernek stabil az állapota.

A Turbojeten, amelyen több mint 170-en utaztak, a vasárnap esti ütközést követően megszűnt az áramszolgáltatás, és a víz beszivárgása közben, a sötétben aki tehette, mentőmellényt keresett magának. Többen ugyanis mozdulni sem tudtak, sok volt az állkapocs-, kar- vagy lábsérülés. A közösségi médiában terjedő képeken jól látszik, hogy voltak olyanok, akik az ülések alatt feküdtek.

A hatóságok azt állították: nem állt fenn annak a veszélye, hogy a hajó süllyedni kezdjen.

Az utasok elmondták, hogy a hajó nagyon kemény tárggyal ütközhetett, mert az nagy zajt keltett, és sokan leestek az ülésükről. A hatóságok még vizsgálják, hogy a komp mivel ütközött össze.

A sajtóbeszámolók emlékeztetnek rá, hogy alig két héttel ezelőtt tűz ütött ki az egyik Turbojet gépházában, miután Makaóból elindult; 134 utasa azonban sértetlen maradt. Tavaly júniusban viszont 70 ember sérült meg, amikor a különleges közigazgatású kínai város, Makaó kikötőjében egy Hongkongból érkező komphajó a kikötőhöz közel hullámtörőnek ütközött.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×