eur:
395.07
usd:
365.68
bux:
65441.16
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Néppárti kongresszus - Egyetértés az EU külső határainak védelmében

Egyetértettek az Európai Unió külső határainak védelmében a migrációról szóló vitában felszólalók szerdán az Európai Néppárt (EPP) madridi kongresszusán. A résztvevők sürgősséggel olyan határozatokat fogadtak el, amelyekben közös európai választ sürgetnek, és az oltalomra szorulók megsegítésére is felszólítanak.

Dimitrisz Avramopulosz, az Európai Bizottság migrációs ügyekért felelős tagja az elmúlt egy évre visszatekintve azt mondta, "csalódottnak érzi magát" azért, ahogyan az Európai Bizottság kezdetben a migráció ügyét kezelte. Ezt szerinte most javítani és tökéletesíteni kell. Európa nem volt felkészülve egy ilyen méretű migrációs válságra - jelentette ki.

A görög biztos úgy vélte: eleinte tévesen, egyes országokat érintő problémaként kezelték a kérdést, miközben azt globális szemszögből kell vizsgálni. A tagállamok nem viselhetik egyedül a felelősséget a határok védelméért - mondta Avramopulosz, és kitért arra is, hogy vannak olyan országok, amelyeknek szükségük lenne az unió segítségére, de mégsem kérik.

Esteban González Pons, az EPP parlamenti frakciójának spanyol alelnöke hangsúlyozta: nem a menekültek és a migránsok jelentik a fő problémát, hanem a háború, az éhínség és a szegénység, ezért ezeket az okokat kell megszüntetni. A jó hír, hogy kezünkben van a lehetőség, hogy ezeket megoldjuk, a rossz, hogy nem vesztegethetjük az időt - mondta.

Felhívta a figyelmet arra, hogy Spanyolországnak mint az egyetlen olyan uniós országnak, amelynek szárazföldi határa van afrikai országokkal, már régen szembe kellett néznie a migráció problémájával. Példaként említette a jól működő spanyol modellt, amelynek alapja a prevenció, az együttműködés a kibocsátó és tranzitországokkal, valamint az embercsempészek elleni küzdelem.

Tobias Billström korábbi svéd bevándorlási miniszter arról beszélt, hogy szerinte nincs gyors és könnyű megoldás, egyúttal kiemelte Törökország kulcsszerepét a jelenlegi krízis rendezésében.

Krisztalina Georgieva - korábban humanitárius ügyekért, jelenleg költségvetési kérdésekért felelős - bolgár uniós biztos pedig úgy fogalmazott: ha nem fektetünk be a békébe és biztonságba, akkor a jövő nem tűnik túl ígéretesnek.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×