eur:
394.2
usd:
369.96
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

Gál Kinga lett Európai Néppárt egyik alelnöke

Megválasztotta új elnökségét az Európai Néppárt (EPP) madridi kongresszusán csütörtökön, Gál Kinga, a Fidesz EP-képviselője lett a párt egyik alelnöke.

A szavazáson a magyar politikus 370 voksot kapott, így egyike lett a párt 10 alelnökének, akik a következő három évben segítik a szerdán újraválasztott elnök, Joseph Daul munkáját.

"Én ezt nagy sikernek tartom, ez a győzelem nem rólam szól, ez a Fideszről szól, és én nagyon örülök, hogy be tudtuk bizonyítani országnak-világnak, hogy igenis elfogadottsága van a Fidesznek az Európai Néppártban" - mondta Gál Kinga az eredményhirdetést követően az MTI-nek.

Véleménye szerint a néppárton belül is egyre inkább az őszinte szavakra van szükség. "Végig azzal kampányoltam, hogy a hitelességnek, az őszinte hangnak és a felelősségnek van itt az ideje" - fogalmazott a politikus, kiemelve, hogy fontosnak tartja az olyan néppárti értékek védelmét, mint a család, a keresztény gyökerek és az empátia.

A kongresszus újraválasztotta az EPP főtitkárának a spanyol Antonio López-Istúrizt, és a néppárt eddigi kincstárnoka, a német Christian Schmidt is megőrizte tisztségét.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
Hogyan és melyik AI-projektbe vágj bele? Erről lesz szó egy teljes napon át!

Hogyan és melyik AI-projektbe vágj bele? Erről lesz szó egy teljes napon át!

Milyen változásokat hoz az AI az üzlet számára az egyes szektorokban és területeken, és hogyan vágjunk bele az AI-projektekbe?  Egy teljes konferencianapon keresztül ezzal foglalkozunk az AI in Business c. rendezvényünkön április 23-án. Mellébeszélés helyett üzleti stratégiákat, valós megoldásokat és use case-eket mutatnak be a témát ismerő tanácsadók, IT-beszállítók, és azok a nagyvállalati vezetők, akik már aktívan keresik vagy már meg is találták az AI-ban rejlő üzleti lehetőségeket. 7 szekció, több mint 40 előadó egy helyen!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×