eur:
395.36
usd:
366.39
bux:
65488.85
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Kenyába, a Közép-afrikai Köztársaságba és Ugandába látogat Ferenc pápa

Ferenc pápa a jövő hónap végén ellátogat Kenyába, a vallási erőszak sújtotta Közép-afrikai Köztársaságba és Ugandába, első afrikai útja során egy nyomornegyedet és egy menekülttábort is felkeres majd - közölte a Vatikán szombaton.

A katolikus egyházfő november 25. és 30. között utazik Afrikába. Az út első állomásán, az utóbbi időben iszlamista szélsőségesek célkeresztjébe került Kenyában ellátogat a Kangemi nevű nyomortelepre, amely a kenyai főváros, Nairobi mellett fekszik, valamint találkozik több vallás helyi vezetőivel is.

Ugandában a pápa misét celebrál katolikus és anglikán mártírok tiszteletére, akiket a keresztények elleni XIX. század végi üldöztetés során öltek meg az afrikai országban.

Ferenc pápa ellátogat a Közép-afrikai Köztársaságba is, amely az elmúlt években muszlimok és keresztények közötti véres összecsapások színhelye volt. A fővárosban, Bangiuban egy menekülttábort és egy mecsetet is felkeres majd a Vatikán közlése szerint.

Ez lesz Ferenc pápa 11. külföldi, s egyben az első afrikai útja azóta, hogy 2013. márciusában megválasztották a katolikus egyház vezetőjének

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×