Kulcskérdés, hogy miként lehet megvédeni az unió külső határait

InfoRádió / MTI
2015. október 13. 15:27
Az Európai Unió tagállamai kimondták, a migrációs válság kapcsán kulcskérdés, hogy miként tudjuk megvédeni az unió külső határait - közölte a Miniszterelnökség európai uniós ügyekért felelős államtitkára újságírókkal a tagországok európai ügyekkel foglalkozó tárcavezetőinek keddi luxembourgi tanácskozása után.

Takács Szabolcs elmondta, hogy az Általános Ügyek Tanácsa néven ülésező testület a keddi megbeszélésen egyebek közt áttekintette az illegális bevándorlás kérdéseit.

Takács Szabolcs úgy látja, hogy Európában végre "elkezdtek beszélgetni azokról az ügyekről, amelyekről már sokkal korábban kellett volna". Hozzátette: Magyarország a határvédelem megerősítésének fontosságát már a válság kirobbanása óta kiemelten hangsúlyozza, ahogyan azt is, hogy a menekülthullám megoldása az Európai Unió területén kívül keresendő.