Utasszállítók alatt húznak el a Szíria ellen bevetett orosz robotrepülőgépek

InfoRádió / MTI
2015. október 12. 13:08
Biztonsági közleményt adott ki az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) az iráni és iraki légtérre vonatkozóan az után, hogy Oroszország a Kaszpi-tengeren állomásozó hadihajóiról robotrepülőgépeket lőtt ki szíriai célpontok ellen a múlt héten - jelentette hétfőn az AP amerikai hírügynökség.

Pénteki keltezésű közleményében az EASA azt írta, hogy "ezek a rakéták, még mielőtt elérnék Szíriát, szükségszerűen áthaladnak a légtérben a Kaszpi-tenger, Irán és Irak felett", a kereskedelmi gépek által használt repülési útvonalak alatt.

Az európai légügyi hatóság ugyanakkor nem tett semmiféle különleges ajánlást, és azért adta ki a közleményt, hogy tájékoztassa a légteret használó légitársaságokat és hatóságokat a potenciális kockázatról. Az EASA jelezte, hogy amennyiben pontosabb információk birtokába jut az aktuális helyzetről, további kiegészítő tájékoztatást ad.

A Lufthansa német légitársaság egyik szóvivője a Die Welt című német lapnak a közleménnyel kapcsolatban elmondta, hogy jelenleg nem szükséges alternatív útvonalat választani az érintett térségben, ugyanakkor hozzátette, hogy a helyzet alapvetően változékony. Az Air France francia légitársaság viszont saját megfontolásból már módosította útvonalát a Die Welt szerint.

Oroszország múlt szerdán jelentette be, hogy a Kaszpi-tengerről is támadja az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet szíriai állásait.