eur:
394.47
usd:
369.68
bux:
65166.39
2024. április 19. péntek Emma

EU-s vizsgálat indul a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség ellen

Vizsgálatot indított a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetég (ISU) ellen erőfölénnyel való visszaélés és a versenyjog megsértésének gyanúja miatt az Európai Unió versenypolitikai biztosa, Margrethe Vestager által vezetett bizottság.

Az eljárás két holland gyorskorcsolyázó, a 2010-es olimpiai bajnok Mark Tuitert és a 2014-es világbajnok Niels Kerstholt egy évvel ezelőtti bejelentése nyomán indult, akik azt állították, hogy nem vehetnek részt minden versenyen, amin szeretnének.

A versenypolitikai biztos saját hatáskörben azt fogja vizsgálni, hogy az ISU megpróbált-e visszaélni a monopol helyzetével, amikor a korcsolyázókkal szemben részvételi tilalmat alkalmazott. "A sportolóknak évente csupán néhány alkalmuk van, hogy a legmagasabb szinten versenyezhessenek. Alapos indok kell ahhoz, hogy ezt korlátozzák" - nyilatkozta a dán Vestager.

Szerinte az ISU szándékosan nem reagál a versenyzők által hónapokkal ezelőtt benyújtott panaszra.

Az eset hátterében az a többhónapos konfliktus áll, amely az ISU vezetése és egy pénzdíjas versenysorozat szervezője között tombol. A nemzetközi szövetség szabályozása szerint azok a nagypályás és rövidpályás gyorskorcsolyázók, akik ezeken az eseményeken részt vesznek, többé nem indulhatnak az olimpián, a világ- és Európa-bajnokságon, illetve azokon a versenyeken, amelyek szintén az ISU fennhatósága alá tartoznak.

Az Icederby elnevezésű rendezvény ötletgazdája egy dél-koreai cég, amely a nemzetközi szerencsejáték-iparban is aktív. Lényege, hogy egy 220 méteres pályán a világ legjobb gyorskorcsolyázói mérik össze tudásukat. A Dubaiban rendezett versenyre - amelyen a két holland is részt vett - a sportolókat 1,4 millió eurós (437,1 millió forint) pénzdíjjal csábították. Az ISU illetékesei attól tartanak, hogy mivel fogadni lehet az eredményekre, a résztvevők fogadási csalásokba keveredhetnek.

A Margrethe Vestager által vezetett bizottság azt fogja vizsgálni, hogy nem ésszerűtlen és indokolatlan okokkal korlátozza-e a sportág nemzetközi szövetsége a versenyzőket "szakmájuk gyakorlásában". Amennyiben az ISU jelenlegi korlátozása érvényben maradna, az megakadályozná az alternatív sportesemények szervezőinek térnyerését.

A holland korcsolyázók jogi képviselője, Ben Van Rompuy elmondta, hogy az EU illetékesei éves forgalmuk összegének akár tíz százalékára is megbüntethetik azt a gazdasági társaságot vagy szervezetet, amely versenyellenes gyakorlatot alkalmaz. "Ez azt jelentené, hogy az érintett sportolók pályafutása véget ér, másrészt azt szabályozza, hogy mit csinálhatnak a szabadidejükben. Ehhez megfelelő, objektív indokok kellenek, például biztonsági okok, de a piacot önkényesen nem szabad korlátozni" - vélekedett a jogász.

"Ez remek hír. Köszönöm, hogy meghallották a hangunkat, hiszen sok sportoló érintett ebben a kérdésben" - írta az EU-s vizsgálat elindításának hírére reagálva Twitter-oldalán Tuitert.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Hírügynökségi jelentések szerint az izraeli hadsereg csapást mért több célpontra Iránban, de ezt Izraelben hivatalosan nem erősítették meg. Irán azt közölte, hogy a légvédelme működésbe lépett, és az okozott robbanásokat a közép-iráni Iszfahán körzetében. Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint ez izraeli jelzés, figyelmeztetés volt Iránnak a hétvégi zsidó állam elleni támadása után.

Vitézy Dávid: Gyurcsányozás és Budapest-ellenes minisztérium helyett a város legyen a középpontban!

101 pontban hirdette meg főpolgármesteri választási programját. Sokkal több van szerinte Budapestben, ráadásul a külső kerületeket is magára hagyta a várospolitika, pedig ott lakik a budapestiek háromnegyede - mondta programadó-kampánynyitó rendezvényén Vitézy Dávid, az LMP által támogatott főpolgármester-jelölt.
VIDEÓ
Izrael megtámadta Iránt - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat

Izrael megtámadta Iránt - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat

Péntekre virradóra megtörtént Izrael válaszcsapása Irán ellen, ennek hatására komoly esést láthattunk az Ázsiai piacokon, és kilőttek a nemesfémek, valamint az olaj is. Ezt követően az európai és amerikai tőzsdéken ugyan a kezdeti aggodalmakat követően nagyobb esés volt várható, a nyitásra azonban jelentősen javult a hangulat. Alapvetően az egész héten rossz hangulat uralkodik a világ tőzsdéin, az izraeli válaszcsapást már beárazták egy bizonyos mértékig a piacok.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×