eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Dél-Franciaországban többen meghaltak a zord időjárás miatt

Tizenhatan meghaltak és hárman eltűntek vasárnapra virradó éjjel Dél-Franciaországban a Földközi-tenger partvidékén kialakult zord időjárásban. Francois Hollande francia államfő Bernard Cazeneuve belügyminiszterrel a helyszínre látogatott, együttérzését fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak és bejelentette, hogy a következő kormányülésen kihirdetik a természeti katasztrófahelyzetet és három hónapon belül kártérítéseket fizetnek a károsultaknak.

"Az egész megyében gyászolunk az éjszakai viharok után, amelyben 16-an meghaltak és hárman eltűntek, de a számok még nem véglegesek" - mondta a köztársasági elnök Biot nevű településen, amely az érintett Alpes-Martimes megyében a legtöbb kárt szenvedte el. "Az állam nem marad tétlen, a kormány a szerdai ülésén kihirdeti a természeti katasztrófahelyzetet, és annak értelmében kártérítéseket fizetünk három hónapon belül" - tette hozzá.

A tűzoltók tájékoztatása szerint Biotban három ember az idősek otthonában halt meg annak következtében, hogy az épületet elárasztotta a víz, három másik Vallauris Golfe-Juanban vesztette életét. Ketten Mandelieu-la-Napoule-ban, ketten Cannes-ban, az elárasztott utcán fulladtak vízbe, egy ember pedig az Antibes-i kempingben halt meg. A többi áldozatról nem közölt részleteket a prefektúra.

Kilépett a medréből a Brague folyó Antibes közelében és elárasztotta a város környékét. Kempingek sora került víz alá. A környéken két helikopter járőröz felmérve a keletkezett károkat, segítséget nyújtva az emberek kimenekítéséhez. Antibes közelében az A8-as is autópályát elöntötte a víz. Cannes térségében számos másodrendű út is víz alatt áll.

A francia vasúttársaság (SNCF) jelezte, hogy tucatnyi vonat vesztegel utasokkal teli a pályaudvarokon Dél-Franciaországban, a vasúti közlekedés egész nap szünetel a francia Riviérián.

A cannes-i polgármesteri hivatal bejelentette, hogy a kialakult helyzetre tekintettel mozgósították a rendőrség és a katasztrófavédelem erőit a térségben.

A francia meteorológiai intézet jelentése szerint heves zivatarok söpörtek végig az ország délkeleti részén éjjel egy óra körül. Cannes-ban néhány óra alatt 197 milliméter eső esett, amely aztán elárasztotta az utcákat, sok helyen magával sodorva a gépkocsikat. A tengerparti városban vasárnap reggel mintegy 70 ezer háztartásban szünetelt az áramszolgáltatás, délutánra a lakások felében ismét volt áram, máshol napokig eltarthat a szolgáltatás helyreállítása.

A vihar, amely elhagyta Franciaországot és az olasz partok felé tart, a tengeren volt a leghevesebb.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×