A felszólalásról beszámoló szíriai állami újságok szerint az orosz államfő a hétfői beszédében világosan felvázolta, milyen intézkedésekre van szükség a terrorizmus elleni globális küzdelemben.
Putyin, aki tíz év után először szólalt fel az ENSZ Közgyűlésében, hatalmas hibának nevezte a Damaszkusszal való együttműködés elutasítását, szerinte ugyanis a szíriai elnökön kívül senki sem harcol igazán az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet ellen.
A Szíriában bő négy évtizede uralmon lévő Báász párt hivatalos lapja azt írta, hogy a terrorellenes harcra vonatkozó orosz terv "egyszerű és világos". Az újság szerint Oroszország fokozódó szíriai és térségbeli szerepvállalása "döntő fontosságú a még kiterjedtebb pusztítás megelőzése érdekében".
Az al-Tavra című állami lap pedig úgy fogalmazott, hogy beszédében Putyin a "terrorizmus elleni harccal kapcsolatos amerikai szélhámoskodást" támadta.
Vlagyimir Putyin elnök nem zárta ki hétfőn, hogy orosz harci gépek légicsapásokat hajtsanak végre az IÁ állásai ellen, kizártnak nevezte viszont, hogy országa szárazföldi harcoló alakulatokat küldjön az Iszlám Állam ellen vívott harcokba.
A közelmúltban számos nyugati lap arról cikkezett, hogy Moszkva erősíti katonai jelenlétét Szíriában. Friss műholdképek tanúsága szerint Oroszország két újabb katonai bázist épít a közel-keleti országban. Moszkva, amely Damaszkusz szövetségese, azzal magyarázta a katonai segítségnyújtást a rezsimnek, hogy a kormányhadsereg a leghatékonyabb erő az ország egy jelentős részét uraló Iszlám Állam ellen.
Szakértők szerint az orosz lépés a háború sújtotta országban több célt is szolgálhat. Amellett, hogy megerősíti Aszad kormányát és a hozzá hű fegyveres erőket, megalapozhat egy, a szíriai rezsimet és Iránt tömörítő új, az Iszlám Állam elleni koalíciót, illetve sokkal nagyobb befolyást biztosíthat Moszkvának Szíria jövőjének alakításában, miközben elvonja a figyelmet az ukrajnai konfliktusról.