Róháni: Irán tartja magát a megállapodáshoz

InfoRádió / MTI
2015. szeptember 20. 17:23
Irán tartja magát a nukleáris programjáról szóló megállapodáshoz és szeretné, ha nem lennének többé vitás pontok - jelentette ki vasárnap Teheránban az iráni elnök a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatójával tartott találkozón.

Haszan Róháni az Amano Jukijával folytatott megbeszélésen hangsúlyozta, hogy Irán, jó szándékát bizonyítandó, ismét alkalmazni fogja az atomsorompó-szerződés kiegészítő jegyzőkönyvét, amely lehetővé teszi a NAÜ ellenőrei számára, hogy könnyebben és akár bejelentés nélkül is megvizsgálhassák az ország nukleáris létesítményeit.

A Teherán és a hatok (az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja és Németország) között július közepén született megállapodás lehetővé teszi Irán számára a nukleáris erőművek békés célú használatát, a megállapodás ugyanakkor elejét veszi annak, hogy az ország atomfegyvert állítson elő. Az atomalku szerint Irán növeli nukleáris programjának átláthatóságát és befagyasztja néhány nukleáris tevékenységét az ellene hozott gazdasági büntetőintézkedések feloldásáért cserébe.

A NAÜ-nek október 15-ig van ideje információkat gyűjtenie a még vitás kérdésekkel, mindenekelőtt azokkal az állításokkal kapcsolatban, amelyek szerint Irán a múltban megpróbált atomfegyvert készíteni. Az erről szóló végső értékelésnek december 15-ig el kell készülnie, és a Nyugat majd ez alapján dönt a Teherán elleni szankciók megszüntetéséről.

A Nyugat szerint Irán nukleáris programjának van egy titkos katonai dimenziója, Teherán azonban visszautasítja ezeket a vádakat, mondván, hogy nukleáris tevékenysége kizárólag bélkés célokat szolgál. Mindenekelőtt az ország északi részén, a Teherántól keletre található parcsini létesítmény esetében merült fel az a gyanú, hogy a múltban katonai jellegű nukleáris kísérlet helyszíne volt.

Teherán ezt tagadja, ugyanakkor az ENSZ-ügynökség számára nem engedélyezi a bázishoz való hozzáférést, az iráni parlament egy része ugyanis elutasítja annak lehetőségét, hogy a NAÜ katonai létesítményekben vizsgálódjon.

Róháni vasárnap azt kérte a NAÜ-től, hogy tisztességesen járjon el, miközben végrehajtja az atomalkuban foglaltakat. Az iráni elnök egyúttal megismételte, hogy hazájának nem áll szándékában nukleáris fegyvert fejleszteni.

Amano a Róhánival folytatott megbeszélésen reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az iráni nukleáris programra vonatkozóan fennmaradt vitás kérdések tisztázódnak a rögzített határidőig.

A NAÜ főigazgatója látogatása során tárgyalt Ali Akbár Szálehivel, az iráni atomenergiai szervezet vezetőjével és Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszterrel is. Az ISNA iráni hírügynökség úgy tudja, hogy a NAÜ vezetője részt vett a parlamenti nukleáris bizottság egyik - zárt ajtók mögött megtartott - ülésén is, és ott ismertette a NAÜ Iránra vonatkozó céljait.

Irán és a NAÜ már a július 14-én megszületett atomalku előtt megállapodott a további ellenőrzések menetrendjéről, de ennek részleteit egyik fél sem árulta el.