eur:
394.36
usd:
369.63
bux:
65210.08
2024. április 19. péntek Emma

Kizárták a koalíció lehetőségét a görög pártok vezetői

Kizárta a nagykoalíció lehetőségét a görögországi választások előtti utolsó tévévitán a felmérések szerint fej fej mellett álló baloldali Sziriza és a jobboldali Új Demokrácia (ND) vezetője, azonban mindketten azt ígérték, hogy hatalomra jutások esetén eleget tesznek az ország nemzetközi hitelezői által előírt feltételeknek, bár megpróbálják csökkenteni azok negatív társadalmi hatásait.

Az augusztusban egy pártján belüli lázadás miatt lemondott Alekszisz Ciprasz volt kormányfő a hétfői vitán azt mondta: vagy konzervatív, vagy baloldali kormánya lesz Görögországnak, a nagykoalíció "nem lenne természetes".

Vangelisz Meimarakisz, a jelenleg az első számú görög ellenzéki pártnak számító ND elnöke bár nyitottnak mutatkozott arra, hogy az ország gazdasági gondjainak kezelése és a belpolitikai stabilitás megteremtése végett együttműködjön a két oldal, azt leszögezte, hogy formálisan nem akar koalícióra lépni Ciprasszal.

"Nem tudom elképzelni miniszterelnökként vagy miniszterelnök-helyettesként, és nem akarom, hogy újra miniszterelnök legyen (...) Ki van adva az útja, katasztrófát okozott" - mondta Ciprasznak.

Meimarakisz a görög gazdaság tönkretételével és a külföldi befektetők elriasztásával vádolta a januárban a hitelfeltételek újratárgyalásának ígéretével kormányra került Szirizát, míg Ciprasz az országot válságba vezető korrupt rendszer részének állította be a korábban hosszú évekig kormányzó Új Demokráciát.

Ugyanakkor azt mindkét pártvezér megerősítette, hogy betartanák az ország számára hosszú politikai huzavona árán a nyáron biztosított újabb nemzetközi mentőcsomag lehívásához szükséges feltételeket. Egyúttal azonban mindketten azt hangoztatták, hogy emellett fontos reformokat hoznának a megszorítások negatív társadalmi hatásainak kiküszöbölése és a gazdasági versenyképességének növelése érdekében.

A menekültválsággal kapcsolatban Ciprasz aláhúzta: a menekülteket nem lehet erőszakkal és katonai eszközökkel megállítani. "Nem lehet védtelen embereket ütni" - mondta azokra a bírálatokra, miszerint Görögország nem képes ellenőrizni határait.

Az ANT1 tévécsatorna által a tévés vita előtt közzétett legfrissebb felmérés szerint mindkét párt a voksok 31,6 százalékára számíthat a vasárnap esedékes voksoláson.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.

Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Hírügynökségi jelentések szerint az izraeli hadsereg csapást mért több célpontra Iránban, de ezt Izraelben hivatalosan nem erősítették meg. Irán azt közölte, hogy a légvédelme működésbe lépett, és az okozott robbanásokat a közép-iráni Iszfahán körzetében. Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint ez izraeli jelzés, figyelmeztetés volt Iránnak a hétvégi zsidó állam elleni támadása után.
VIDEÓ
Lezuhant egy stratégiai bombázó Oroszországban, ismét ukrán támadás volt Belgorod ellen – Ukrajnai háborús híreink pénteken

Lezuhant egy stratégiai bombázó Oroszországban, ismét ukrán támadás volt Belgorod ellen – Ukrajnai háborús híreink pénteken

Egy Tu-22M3 stratégiai bombázó repülőgép lezuhant Oroszország Sztavropoli területén. A négy pilóta katapultált, egyikőjüket még keresik. Az orosz védelmi minisztérium szerint a balesetet technikai probléma okozta. Vjacseszlav Gladkov belgorodi kormányzó szerint 25 légieszközt semmisítettek meg az Ukrajnával határos régió fölött péntekre virradóra. Néhány épületben kár keletkezett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×