Fej fej mellett a két legnagyobb párt egy héttel a választások előtt Görögországban

InfoRádió / MTI
2015. szeptember 13. 13:13
Egy héttel a görögországi előre hozott parlamenti választások előtt fej fej mellett áll az ország két legnagyobb pártja, a baloldali Sziriza, valamint a konzervatív Új Demokrácia párt.

A legfrissebb, a To Vima című lap által vasárnap közzétett közvélemény-kutatási adatok szerint Alekszisz Ciprasz augusztus elején lemondott görög kormányfő pártja, a Sziriza 26,7 százalékos támogatottságot élvez, míg az Evangelosz Meimarakisz vezette konzervatívok 26,2 százalékos támogatottsággal rendelkeznek.

Más, ugyancsak a hét végén nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatási adatok szintén hasonlóan szoros versenyt jeleztek előre.

A Szirizát nemrég az Athénnak szánt 86 milliárd eurós újabb uniós mentőcsomag feltételei miatt elhagyó képviselők közelmúltban alapított pártja, a Népi Egység 3 százalékos támogatottságot tudhat magáénak.

Alekszisz Ciprasz a napokban egy görög tévécsatornának adott interjújában kizárta a nemzeti egységkormány létrehozását, azaz a nagyobb ellenzéki pártokkal, a konzervatív Új Demokráciával (ND) vagy a szocialista beállítottságú Pánhellén Szocialista Mozgalommal (PASZOK) való együttműködés lehetőségét a szeptember 20-ai választások után. Emellett kizárta a eurózóna-tagságot támogató To Potami (A folyó) nevű balközép párttal való koalíció lehetőségét is.

Lemondását megelőzően a Sziriza keményvonalasai azzal vádolták őt, hogy megtagadta azokat az ígéreteket, amelyek a januári választásokon a kormányfői székbe segítették. Ciprasz szerint viszont nem volt más választása, mint elfogadni a nemzetközi hitelezők feltételeit egy újabb görög mentőcsomagért cserébe, mert az ország csak így volt képes elkerülni az államcsődöt.

A januári választásokon az akkor még egységes Sziriza a szavaztok 36,3 százalékát szerezte meg, míg a konzervatívok 27,8 százalékkal végeztek a második helyen.