Alesz Mihalevicset a rendőrség kihallgatta, majd azzal a feltétellel engedte szabadon, hogy Fehéroroszországban marad, és rendszeresen jelentkezik a hatóságoknál - derült ki a 40 éves politikus nyilatkozatából, amelyet a helyi média idézett kedden.
Mihalevicset az ügyészség 15 év munkatáborral fenyegeti kormányellenes tüntetésekben való részvétel miatt.
A politikus a 2010-es elnökválasztáson az "Európa utolsó diktátorának" is nevezett Aljakszandr Lukasenka fehérorosz államfő kihívója volt. Az ellenzéki politikust 2010. december végén, Minszkben egy kormányellenes tüntetést követően helyezték előzetes letartóztatásba, és fogva tartói állítólag meg is kínozták, kikényszerítve együttműködését a hatóságokkal. Bár bírói felügyelet alá helyezték, 2011-ben sikerült Prágába menekülnie, ahol politikai menedéket kapott.
Mihalevics a helyi sajtó keddi beszámolója szerint elmondta: vissza akart térni hazájába, noha számolt azzal, hogy ott majd őrizetbe veszik. A férfit egy Litvániából érkező vonaton, a határon vették őrizetbe.
Lukasenka 1994 óta irányítja vaskézzel az egykori szovjetköztársaságot, és október 11-én újra ringbe száll az elnöki posztért. A 61 éves államfő a nyugati országok nyomására augusztusban több bebörtönzött ellenzékinek megkegyelmezett.