Szlovákiában is lázadoztak a menekültek

Infostart
2015. szeptember 4. 18:47
Több tucat menekült barikádozta el magát Szlovákiában, a Duna partján fekvő medvei menekülttábor étkezdéjében csütörtökön, követelve, hogy engedjék tovább őket Németországba. A menekültek azért lázadoztak, mert tudomásukra jutott, hogy Magyarországon felengedik a migránsokat a Németországba tartó vonatokra. Csáky Pál, a Magyar Közösség Pártjának szlovákiai EP-képviselője szerint jelentős kritika fogalmazódott meg a németek ellen.

A medvei incidensre az ebédosztás után került sor. A zárt táborban elhelyezett bevándorlókhoz ekkor jutott el az az információ, amely szerint társaik felszállhattak a Németországba tartó vonatokra. Megközelítőleg 90 bevándorló az ebéd elfogyasztása után nem volt hajlandó elfoglalni a szálláshelyét és eltorlaszolta magát a tábor étkezdéjében.

Freedom, freedom! - vagyis Szabadság, szabadság!, ezt skandálták a tiltakozás közben, némelyikük pedig az ablakok vasrácsait zörgette. Tibor Gaspar országos rendőrfőkapitány elmondta, hogy mivel a migránsok nem vették figyelembe a rend megőrzésére vonatkozó felszólításokat, a rendőrség 45 személy ellen erélyesebb fellépést alkalmazott.

A rendőrségi kényszerintézkedés annyiban merült ki, hogy a tiltakozókat megragadták és kivitték az ebédlőből, akik nem tanúsítottak aktív ellenállást. A rendőrfőkapitány azt állítja, hogy a szlovák hatóságok a lehető leggyorsabb ütemben igyekeznek eljárni az ügyükben.

A medvei táborban tartózkodó szírek életét felbolygatta Angela Merkel német kancellár korábban tett bejelentése, miszerint Németország befogad minden szír menekültet. Csáky Pál az MKP EP-képviselője úgy gondolja, nem szerencsés, ahogy a német politikusok kezelik a kialakult helyzetet.

"Ezen a héten Brüsszelben elég jelentős kritika fogalmazódott meg a németek irányában, ugyanis a németek lebegtetik a témát és Merkel asszony kijelentése közvetett módon valóban meghívóként értelmezhető. Csakhogy abban pillanatban, amikor ez elhangzott, minden menekült szír menekültnek kezdte magát nevezni és deklarálni."

A szlovákiai magyar EP-képviselő hangsúlyozta, ne legyenek illúzióink afelől, hogy olyan menekültek is szírnek vallják magukat azóta, akik azt sem tudják, merre van Szíria.

"Az Europol jelentése szerint a Balkánon és Törökországban ipari módon, kilószámra hamisítják és gyártják a szír dokumentumokat."

Csáky Pál hozzátette: a nyári szabadságolást követően a héten megkezdődött a munka Brüsszelben, ahol lényegében csendes forradalom zajlott le az előkészítő folyamatok során. Az Európai Parlament előre elkészített jövő heti programját teljes mértékben felülírja a kialakult menekültválság.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást