Migránsoknak szánt adománygyűjtésbe kezdett egy ausztriai falu

InfoRádió / MTI
2015. augusztus 31. 23:58
Migránsoknak szánt adománygyűjtésbe kezdett a burgenlandi Miklóshalma (Nickelsdorf).

A település polgármestere arra kérte a lakosokat, hogy tisztálkodási szereket és jó állapotban lévő férfi ruhákat adományozzanak a menekülteknek. Gerhard Zapfl közlése szerint az adományokat önkéntesek válogatják ki, majd a Vöröskereszt szállítja el és osztja szét.

A polgármester hangsúlyozta: "kötelességünk, hogy az embereket elsősegélyben részesítsük, és segítsünk nekik". Miklóshalmán 25 migránst helyeztek el egy panzióban. Zapfl szerint ugyan kezdetben többen ellene voltak, mára azonban már a döntést ellenzők is hoznak adományokat a menekülteknek.

A település vezetője úgy véli: a vasárnap este életbe lépett ellenőrzés bevezetésével csupán az útvonal fog változni, és a csempészek majd Magyarországon teszik ki a menekülteket, akik gyalog fognak átmenni Ausztriába.

Burgenlandban további átmeneti befogadóhelyeket létesítettek a hétvégén előre jelzett, csaknem hétezer főből álló menekültáradat fogadására. Szombaton a Miklóshalmánál lévő Nova Rock csarnok előtt sátrak állítottak fel. A csarnokban július óta csaknem 250 menekült számára alakítottak ki befogadóközpontot. Pándorfaluban (Parndorf) egy teherautó-garázst adtak át a menekülteknek, a tartományi Csajtánál (Schachendorf) 12 konténert terveznek felállítani, és Heiligenkreuznál is egy csarnok átalakításával készülnek a menekültáradat fogadására.