NATO-orosz biztonsági megállapodást szorgalmaznak politikusok

InfoRádió / MTI
2015. augusztus 26. 22:31
Új biztonsági megállapodást szorgalmaznak a NATO és Oroszország között volt vezető politikusok, egykori külügy-, illetve védelmi miniszterek, szerdán közzétett felhívásukban.

A német Volker Rühe, az orosz Igor Ivanov és a brit Desmond Browne szerint fennáll a veszélye a közvetlen katonai konfrontációnak a Nyugat és Oroszország között. Annak érdekében, hogy a súlyos következményeket megelőzzék, kötelező "magatartási szabályok" elfogadását tartják szükségesnek a tengeri és a légi manőverek vonatkozásában.

A három egykori vezető politikus szerint erről haladéktalanul meg kell kezdeni a tárgyalásokat a NATO-Oroszország Tanács keretében. Ez a testület legutóbb tavaly júniusban ülésezett.

Rühe, Ivanov és Browne felvetésére a NATO nem kívánt reagálni. Oana Lungescu, az atlanti szövetség szóvivője újságírói megkeresésre azt hangoztatta, hogy Oroszországnak teljesítenie kell nemzetközi kötelezettségeit, növelnie kell az átláthatóságot.

Egyes szakértők szerint a NATO-n belül vita folyik az Oroszországgal való intézményesített párbeszéd felújításáról, amit a németek történetesen szorgalmaznának, de a keleti tagállamok némelyike ellenez, mert aggodalmuk szerint az Vlagyimir Putyin orosz elnök politikájának megerősítéseként lenne értelmezhető.