Az iraki kurd erők kiűzték a dzsihadistákat tíz településről

InfoRádió / MTI
2015. augusztus 26. 19:42
A kurd önvédelmi erők szerdán kiűzték az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet harcosait tíz településről az észak-iraki Kirkuk tartományban - közölték katonai források.

Nevük elhallgatását kérő illetékesek arról számoltak be, hogy az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció légicsapásai által támogatott kurd erők hajnalban indították meg a támadást a Bagdadtól mintegy 175 kilométerre északra fekvő Dakuk körzetben. A biztonsági erők estére egy 250 négyzetkilométeres területet vontak az ellenőrzésük alá.

A katonai művelet során a fegyveres erők öt tagja életét vesztette, többségük pokolgépes támadásban.

A kurdok és a szélsőséges iszlamisták közötti frontvonal a Reuters brit hírügynökség szerint az utóbbi hónapokban jórészt megmerevedett Irakban.

Az iraki Kurdisztán által magáénak követelt területek legnagyobb része már jelenleg is a kurdok ellenőrzés alatt áll, akik a jelek szerint nem akarnak benyomulni a szunnita arab többségű körzetekbe.

"Ez a terület (Dakuk közelében) veszélyt jelentett a Kirkukot Bagdaddal összekötő főútra, valamint az IÁ által elfoglalt területek mellett fekvő kurd és más falvakra" - mondta a kurd erők dandártábornoka.

A kegyetlenkedéseiről közismert szunnita terrorszervezet - miután jelentős területeket vett ellenőrzése alá Szíriában - tavaly júniusban egy villámhadjárat során elfoglalta Irak északi és nyugati területeinek jelentős részét is. A kurd erőknek később számos térségből sikerült kiszorítaniuk az Iszlám Állam harcosait.