Mario Thaler, a szervezet ausztriai vezetője szerint a traiskircheni állapotok nemcsak az emberi jogokat, hanem az emberi méltóságot is sértik. A várandós asszonyok egy részét sátorban helyezik el, és az orvosi ellátási lehetőségekről nem kapnak megfelelő tájékoztatást - állítja az MSF. A beszámoló kitér arra is, hogy számos alkalommal a szabadban vezettek le szülést. Ugyancsak nem kielégítő a gyerekek orvosi és szociális ellátása, bírálták továbbá azt is, hogy sok kiskorúnak a szabadban kell aludnia.
A tusolókban hiányzik a fogas vagy az elválasztó függöny, kevés az illemhely, és van több olyan, amelyben nem működik az öblítés, a mobil toalettekben pedig egyáltalán nincsen fény, ami miatt ezek éjjel nehezen használhatók. A hiányos tisztálkodási lehetőségek növelik az egészségügyi kockázatot - áll a jelentésben.
A tábor egészségügyi ellátásról tizenegy orvos gondoskodik, naponta négyen dolgoznak reggeltől délután öt óráig, éjszakai ügyelet nincs. Napközben nem tudnak ellátni minden esetet, így másnap a betegeknek újra sorba kell állniuk a rendelésen.
A szervezet bírálta a táborban zajló lelki gondozás körülményeit is, a jelentésben 17 öngyilkossági kísérletről számoltak be.
Az MSF bírálta továbbá az osztrák belügyminisztérium, a biztonsági személyzet és a táborban dolgozó alkalmazottak hozzáállását is, miszerint hiányzik belőlük az empátia, és türelmetlenül bánnak a tábor lakóival.
A nemzetközi szervezet képviselői augusztusban két alkalommal is ellátogattak az alsó-ausztriai táborba, így született a kedden bemutatott jelentés. Az MSF most azt szorgalmazza, hogy mielőbb együttműködő párbeszéd jöjjön létre az osztrák belügyminisztériummal.