Kormányalakítás előtt a görögök

Infostart
2015. augusztus 21. 09:56
Görögországban Vangelisz Meimarakisznak a legfőbb ellenzéki párt, az Új Demokrácia elnökének adott kormányalakítási megbízást az államfő. A januárban megválasztott Alekszisz Ciprasz tegnap jelentette be lemondását, miután gyakorlatilag elvesztette parlamenti többségét.

A pártelnök közölte: azonnal megkezdi a tárgyalásokat, hogy kiderítse: sikerül-e kormányt alkotni a parlament feloszlatása nélkül. Eközben a jelek szerint kettészakad az eddigi kormánypárt, a Sziriza. A görög állami televízió ugyanis arról számolt be, hogy a párt balszárnya, 25 képviselő kilép a Szirizából és egy új pártot akar létrehozni.