Erdogan: Törökország gyorsan halad az új választások felé

InfoRádió / MTI
2015. augusztus 19. 19:08
Törökország gyorsan halad az új választások felé, és csak "a nép akaratával" lehet kijutni a politikai zsákutcából, miután a legnagyobb, jelenleg is kormányzó párt nem tudott kormánykoalíciót alkotni - jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török államfő szerdán a televízióban.

Ahmet Davutoglu ügyvivő miniszterelnök előző nap visszaadta az államfőnek a kormányalakítási megbízatást, mert heteken át tartó tárgyalásai nem vezettek eredményre, nem sikerült partnert találnia a parlamentben az új kormányhoz.

"A kormányalakítás kudarca miatt más, a nép akaratának megfelelő megoldást kell találnunk (...), így gyorsan haladunk egy megismételt választás felé" - mondta Erdogan.

Az általa alapított, jelenleg még a kormányrúdnál lévő Igazságosság és Fejlődés Pártja (AKP) júniusban a legsúlyosabb választási veszteséget szenvedte el azóta, hogy 2002-ben hatalomra került, és emiatt nem tudott egypárti kormányt alakítani.

Erdogan elvben megbízatást adhat az ellenzéki Köztársasági Néppártnak (CHP), de a helyi média szerint ez valószínűtlen. Akadémikusokkal találkozva szerdán felvázolta, hogy ideiglenes, úgynevezett választási kormány felállítására hajlik a négy parlamenti párt részvételével.