Libanon az egészségügyi katasztrófa szélén áll

InfoRádió / MTI
2015. augusztus 18. 09:56
Libanon egészségügyi katasztrófa szélén áll az utcákról el nem szállított több ezer tonna szemét miatt - figyelmeztetett hétfőn az illetékes szaktárca vezetője.

Vael Abu Faur egészségügyi miniszter hangsúlyozta, hogy a jelenlegi "szemétválság" miatt a libanoniak egészsége forog kockán.

"A kormánynak azonnali intézkedéseket kell tennie. A szemét halomban áll az éttermek, kórházak, óvodák és iskolák közelében, ami miatt azt kell mondanom, hogy egy nagy egészségügyi katasztrófa szélén állunk" - jelentette ki a tárcavezető egy sajtótájékoztatón.

A mostani rendkívüli helyzethez a főváros, Bejrút legnagyobb szemétlerakó telepének július 17-i bezárása és a szemétszállítással megbízott társaság szerződésének felmondása vezetett. A kormány pedig eddig képtelen volt alternatív megoldást találni a politikai erők közötti nézetkülönbségek miatt.

"Zsákutcában vagyunk. A felelősöknek félre kell tenniük politikai számítgatásaikat" - mondta Abu Faur. Hozzátette: a kialakult helyzetért nem a polgárok, hanem a kormány a felelős, és utóbbinak javasolta, hogy állítson fel válságbizottságot az egészségügyi, a környezetvédelmi, a gazdasági, ipari, belügyi és mezőgazdasági tárca részvételével.

Bejrút utcáin - az év legmelegebb időszakában - nagyjából már 20 ezer tonnányi hulladék vár elszállításra, s ez egyre jobban bosszantja a helyi lakosokat. Többen a probléma kezeléseként elkezdték elégetni az összegyűlt szemetet, mérgező füstöt juttatva a levegőbe.

A politikai erők közötti nézeteltérés megbénítja a libanoni parlament és a kormány munkáját. Ezt az állapotot jól szemlélteti, hogy a képviselőknek tavaly május óta nem sikerült államfőt választaniuk. Július végén Tammam Szalám miniszterelnök ismét kilátásba helyezte lemondását, amennyiben a kormány bénultsága továbbra sem szűnik meg, és nem találnak megoldást a szemét elszállítására.