Megkezdődött a név szerinti szavazás a görög parlamentben

InfoRádió / MTI
2015. augusztus 14. 08:58
Kilenc órás vitát követően 8 óra után megkezdődött a név szerinti szavazás a görög parlamentben az európai pénzügyi mentőcsomagról és a hozzá kapcsolódó feltételekről.

Biztosra vehető, hogy az ellenzék támogatásával az igen szavazatok lesznek többségben a 300 tagú parlamentben. Feszült figyelemmel várják azonban Athénban, hogy Alekszisz Ciprasz miniszterelnök kormányzó Sziriza pártjának 162 képviselője közül hányan szavaznak nemmel. A pártszakadás azzal járhat, hogy ősszel előrehozott választásokat kell tartani.

Ciprasz előzőleg felszólította a törvényhozókat a megállapodás támogatására. Azzal érvelt, hogy a mentőcsomagra mindenképp szükség van a fizetőképesség megőrzéséhez, egy áthidaló kölcsön csak azt jelentené, hogy "a gazdaság visszazuhan a végtelen válságba".

A kormánynak péntek délutánig már a parlament által jóváhagyott csomagot kell az euróövezeti pénzügyminiszterek csoportja, az Eurogroup elé terjesztenie. A mentőcsomagot hét euróövezeti tagország parlamentjének, köztük a német Bundestagnak is jóvá kell hagynia.

A megállapodás a feltétele annak, hogy Athén hozzájusson a 2010 óta már harmadik, ezúttal hároméves 83-86 milliárd eurós hitelhez, amely nélkül Görögország fizetésképtelenné válna, és várhatóan már az augusztus 20-án esedékes 3,2 milliárd eurós hitelrészletet sem tudná törleszteni az Európai Központi Banknak.