A halottak számáról a tiencsini rendőrség adott hírt.
A robbanás égbenyúló lángoszlopa megfestette az éjszakai eget, döreje több kilométerre elhallatszott, s nyomában hatalmas gombafelhő emelkedett az égre - mondták el szemtanúk, de az internetre is számos, nyilvánvalóan járókelők által készített fotó és videó került fel a szerencsétlenségről.
A Hszinhua hivatalos kínai hírügynökség szerint egy logisztikai cég veszélyes anyagokat tároló konténerraktára robbant fel, további kisebb robbanásokat és tüzeket okozva a környéken. A detonáció lökéshullámát a helyszíntől több kilométerre is érezni lehetett.
A pekingi rádió szerint 300-400 embert kezelnek a fővárostól délkeletre fekvő Tiencsin kórházaiban, a Hszinhua legalább 180 sérültről számolt be.
Híradások szerint a robbanástól kitörtek az érintett ipari negyed házainak ablakai, kiszakadtak az ajtók a helyükről, számos épületen pedig repedések keletkeztek.
Az országos földrengéstani intézet műszerei is rögzítették a helyi idő szerint éjfél előtt bekövetkezett két nagy robbanást, amely közül az első 3 tonna TNT robbanóanyagnak megfelelő hatást fejtett ki, míg a második 21 tonna TNT hatásával volt egyenértékű.
A CCTV állami tévé helyi idő szerint kora reggeli jelentése szerint a helyszínre vezényelt hat zászlóaljnyi tűzoltónak sikerült megakadályoznia a keletkezett hatalmas tűz továbbterjedését, a lángok azonban még mindig tombolnak. A tűzoltók közben átfésülik a környék házait, esetleges további sérültek után kutatva.