Bassár el-Aszad szíriai elnöknek nincsen helye a polgárháború sújtotta közel-keleti ország jövőjében - mondta kedden Adel al-Dzsubeir szaúdi külügyminiszter orosz kollégájával, Szergej Lavrovval közösen tartott, moszkvai sajtótájékoztatóján.
Al-Dzsubeir és Lavrov egyebek mellett az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet elleni küzdelemről tárgyaltak, amely a polgárháborús káosz miatt Szíriában jelentős területeket foglalt el.
A régóta Aszad szövetségesének számító Oroszország külügyminisztere azt mondta, kezd körvonalazódni, hogyan lehetne összehangolni az IÁ elleni nemzetközi küzdelmet. Hozzátette, Rijád és Moszkva egyetértett abban, hogy a nemzetközi szereplőknek együtt kell fellépniük a szunnita dzsihadisták megfékezése érdekében.