Többen megsebesültek egy isztambuli rendőrőrs elleni merényletben

InfoRádió / MTI
2015. augusztus 10. 10:29
Robbantásos merényletet követtek el egy isztambuli rendőrségi épület ellen, a támadásban többen megsebesültek, míg nem sokkal a detonáció után a támadók és a biztonsági erők között kitört összecsapásban legalább hárman meghaltak. A török nagyvárosban néhány órával később, hétfő reggel tüzet nyitottak az amerikai konzulátusra, de senkinek nem esett baja.
A robbantást a metropolis Sultanbeyli negyedében hajtották végre, s annak nyomán kigyulladt és súlyosan megrongálódott a kétemeletes rendőrségi épület. A Dogan hírügynökség beszámolója szerint a detonáció megrongált több szomszédos házat és mintegy húsz, a közelben parkoló gépkocsit is.
Az Anadolu török állami hírügynökség úgy tudja, hogy a tíz sebesültet követelő merénylet utáni tűzharcban életét vesztette egy rendőr és két támadó. A DHA hírügynökség jelentése szerint a megölt rendőr a pokolgépek hatástalanítását végző munkacsoport vezetője volt.
A kormány a betiltott Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) számlájára írja a merényletet.
A Hürriyet című napilap arról írt, hogy a rendőrségi épület közelében összegyűlt emberek PKK-ellenes jelszavakat skandáltak. A kurd lázadószervezet az utóbbi időben szinte naponta intéz támadást a biztonsági erők ellen, miközben a török hadsereg a PKK észak-iraki állásaira mér légicsapásokat. Az ország többségében kurdok lakta délkeleti részén is történt hétfőn egy rendőrök elleni támadás. Sirnak tartomány kormányzójának hivatala közölte, hogy a kurd lázadók által elkövetett pokolgépes merényletben négy egyenruhás vesztette életét, egy pedig megsebesült.

A CNN Türk hírtelevízió korábbi jelentése szerint felmerült az a gyanú is, hogy az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet lehet az isztambuli robbantás felelőse tekintettel arra, hogy Törökország hosszas vonakodás után - a 32 halálos áldozatot követelő suruci merénylet hatására - július 24-én légicsapásokat indított az IÁ szíriai állásai ellen. Ankara beleegyezett abba is, hogy amerikai harci gépek a dzsihadisták elleni csapásokhoz használhassák a szíriai határ közelében lévő incirliki légi támaszpontot. Az amerikai hadsereg vasárnap jelentette be, hogy megérkezett hat F-16-os vadászbombázó a török bázisra.

Isztambulban eközben az amerikai konzulátus épületét is támadás érte: hétfő reggel lövéseket adtak le a képviseletre, amely légvonalban 35 kilométerre található a megtámadott rendőrőrstől. A konzulátust védő biztonsági erők viszonozták a tüzet, a két támadó így elmenekült. Az incidensben senki nem sebesült meg.

A Cihan hírügynökség úgy értesült, hogy egy férfi és egy nő lehet a tettes, utóbbit sajtójelentések szerint nem sokkal a támadás után őrizetbe vették.

Törökországban korábban már többször is támadások célkeresztjébe kerültek amerikai diplomáciai létesítmények.

Az eurázsiai országban a rendőrség nagyszabású terrorellenes művelete során az utóbbi hetekben több száz embert vettek őrizetbe, köztük a szélsőbaloldali Forradalmi Népfelszabadító Párt-Front (DHKP-C) egyes tagjait is. Utóbbi csoport műve volt az ankarai amerikai nagykövetség ellen 2013-ban elkövetett öngyilkos merénylet, amelyben életét vesztette egy török biztonsági őr.

A török kormány hétfőn, az amerikai konzulátus elleni támadás után nem sokkal közölte, hogy a DHKP-C vállalta magára a merényletet. Eszerint a szélsőbaloldali csoport egy közleményben azt írta, hogy egészen addig folytatja a harcot, amíg "az imperialisták és a velük együttműködők" el nem hagyják az országot, és amíg Törökországban fel nem számolják az amerikai támaszpontokat.