Ismét illegális bevándorlók akartak behatolni a Csatorna-alagútba

InfoRádió / MTI
2015. augusztus 4. 14:14
Illegális bevándorlók több mint hatszáz alkalommal próbáltak meg behatolni a La Manche csatorna alatti alagútba keddre virradóra Calais közelében. A rendőrség a kísérletet megakadályozta, de a vizsgálat miatt így is késnek a vonatok az alagútban.

A Franciaország és Nagy-Britannia közötti, tenger alatti alagutat üzemeltető Eurotunnel cég annyit közölt, hogy ellenőrzést végeznek az alagút déli folyosóján, miután "rendellenességet" találtak. A részletekre nem tértek ki, de azt megerősítették, hogy az ellenőrzés miatt kedd reggel késések voltak a közlekedésben.

Az angliai Folkstone-ba tartó utasoknak két órát várakozniuk kellett, miután az alagútban csak az északi folyosón volt forgalom.

A rendőrség azt közölte, hogy az éjszaka folyamán mintegy 500 illegális bevándorlót számoltak meg az alagút bejáratánál. A rendőrök 600 behatolási kísérletből 400-at megakadályoztak, mintegy 180 embert kivezettek az alagútból, és közülük húszat elő is állítottak.

A több mint ötven kilométer hosszú alagúton az elmúlt napokban több ezer alkalommal tettek kísérletet migránsok arra, hogy átjussanak Franciaországból Nagy-Britanniába. Vannak, akiket az alagút bejárata felé tartva feltartóztatnak a rendőrök, másoknak sikerül felkapaszkodniuk egy-egy teherautóra. Július eleje óta tíz bevándorló halt meg a La Manche csatornán való átkelési kísérlet közben, a legutóbbi ilyen balesetben egy szudáni férfit halálra gázolt egy kamion.

Csak vasárnap éjszaka 1700 alkalommal próbáltak meg Angliába jutni az alagúton keresztül.