Belehalt sebesülésébe egy palesztin fiatal, akit izraeli katonák lőttek meg

InfoRádió / MTI
2015. augusztus 1. 14:46
Belehalt sebesülésébe szombaton egy 18 éves palesztin fiatal, akit izraeli katonák lőttek meg előző nap, amikor többedmagával tüntetett amiatt, hogy feltehetően izraeli szélsőségesek okozta gyújtogatásban meghalt egy másfél éves palesztin gyerek.

Ahmad Betavi, a rámalláhi kórház igazgatója közölte, hogy Lajt al-Haldit mellkason lőtték, és a kórházban halt meg.

Az izraeli hadsereg közleménye szerint a fiatalra azért lőttek rá a rámalláhi tüntetésen, mert gyújtópalackokat hajigált a katonákra.

Lajt al-Haldi a péntekre virradóra Ciszjordániában történt, nagy felháborodást kiváltó eset miatt tiltakozott. A Nablusz melletti Kafr Duma faluban feltehetően szélsőséges zsidók felgyújtottak egy családi házat, amikor a benne lakók még aludtak. Meghalt egy másfél éves kisgyerek, és megsérült négyéves bátyja és két szülője is.

Az eset után mintegy kétezer palesztin csapott össze az izraeli biztonsági erőkkel a ciszjordániai Nábluszban. Az izraeli hatóságok attól tartanak, hogy a gyerek halála miatt zavargások robbannak ki másutt is.

Az esetet terrorcselekménynek minősítette Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök és Móse Jaalon védelmi miniszter, elítélték az Egyesült Államokban és európai országokban is. Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár arra szólította fel Izraelt, hogy vonja felelősségre a ciszjordániai lakástűz okozóit.