Vasárnap egy öngyilkos merénylő robbanóanyaggal megpakolt teherautójával belerohant a Dzsazíra mogadishui luxusszálloda kapujába. A főváros repülőterének közelében álló hatszintes épület több külföldi állam képviseletének ad otthont, a kínain kívül a katarinak és az egyiptominak is. Az épületben korábban magas szintű kormánytalálkozókat is tartottak.
Abdisalam Omer szomáliai külügyminiszter közlése szerint a 15 halott között van egy kínai diplomata is, de a mogadishui kínai nagykövetség egy "kínai állampolgár" halálhírét erősítette meg. Közölte, hogy a követség egyik fegyveres őre halt bele súlyos sebesüléseibe, míg a külképviselet három másik megsebesült dolgozója még orvosi kezelés alatt áll.
A kínai külügyminisztérium megerősítette a követség őrének halálhírét, és panaszt nyújtott be a szomáliai kormányhoz. "Kína mélységesen megrendült a terrortámadás nyomán, és határozottan elutasít minden ilyen nemű cselekményt" - áll a kínai kormányszerv közleményében. A minisztérium hozzátette: a Szomáliában uralkodó instabil helyzet miatt a nagykövetség diplomatáit és személyzetét "egy biztonságos helyre szállították át", valamint a terrortámadás három kínai sebesültjének stabil az állapota.
A rendőrség szerint a körülbelül egy tonna robbanóanyaggal megpakolt teherautó a szállodától néhány méterre, az épületet körülvevő fal kapujánál robbant, de így is súlyos károkat okozott. A hotel legalább nyolc szobája megrongálódott, károk keletkeztek a kínai nagykövetség irodáiban is, amelyek az épület két felső emeletén vannak.
A támadás végrehajtását az al-Shabaab iszlamista csoport vállalta magára. A szervezet szóvivője, Sejk Abdiaszisz Abu Muszab közölte, hogy a merénylet válasz volt az Afrikai Unió csapatai (AMISOM), valamint a kormányhadsereg támadásaira és bombázására.
Szomáliában viszonylag új jelenség az, hogy robbanóanyaggal megpakolt teherautóval hajtanak végre merényleteket, és ez kétségessé teszi azt, hogy létezik-e egyáltalán a fővárosban olyan épület, amely biztonságosnak mondható.
Előző nap, szombaton az al-Shabaab fegyveresei meggyilkoltak Mogadishuban egy szomáliai parlamenti képviselőt és testőreit.
A Szomáliával szomszédos Kenyában tett látogatásán Barack Obama amerikai elnök szombaton arról beszélt, hogy bár az al-Shabaab továbbra is veszélyt jelent, a csoport erősen meggyengült. Az amerikai légierő drónokkal rendszeresen támadja az iszlamista milíciát az Afrika szarvaként is emlegetett északkelet-afrikai régióban.
A héten jelentette be a szomáliai hadsereg egyik tisztségviselője, hogy a kormány és az AMISOM kiszorította az al-Shabaabot az egyik utolsó bázisáról Szomália délnyugati részében. A szélsőségesek visszavonultak Bardheréből, a térség egyik utolsó, általuk ellenőrzött városából. Ugyanakkor az al-Shabaab a kormányzati és civil célpontok elleni támadásokkal továbbra is veszélyes erő maradt a kelet-afrikai országban.