Több száz fegyverest tartóztattak le Törökországban

InfoRádió / MTI
2015. július 24. 12:03
Õrizetbe vettek mintegy 250 embert a török hatóságok pénteken fegyveres csoportok ellen 13 tartományban indított rajtaütésekben - jelentette be a török miniszterelnöki hivatal.

A közlemény megfogalmazása szerint Ankara eltökélt a harcra mind az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista terrorszervezet, mind pedig kurd militánsok ellen, méghozzá "különbségtétel nélkül".

A hatóságok ennek szellemében tartottak nagyszabású razziát péntekre virradóra Isztambulban az IÁ és a kurd milíciák több mint száz feltételezett rejtekhelyén. A huszonhat kerületet érintő műveletben - helikopterek és a különleges egységek támogatásával - ötezer rendőr vett részt.

A török miniszterelnöki hivatal azt is közölte péntek délelőtt, hogy a műveletek során eddig 251 embert vettek őrizetbe.

Ugyancsak pénteken - még hajnalban - Törökország légicsapásokat mért az Iszlám Állam három külföldi, Szíriában lévő állására is. Ezek a török határ közelében vannak, és a török harci gépek nem repültek be Szíria fölé, hanem a török légtérből lőtték ki rakétáikat.

Az Iszlám Államot a kurdok szintén ellenségüknek tekintik, és a szervezet elleni harcokban eddig a kurd milíciák, a pesmergák bizonyultak a leghatékonyabbaknak. Az Egyesült Államok kiemelten számít rájuk az IÁ elleni harcban a térségben, éppen ezért is érkezett pénteken előre be nem jelentett látogatásra Erbilbe, az észak-iraki Kurdisztán autonóm tartomány fővárosába Ashton Carter amerikai külügyminiszter. Programja szerint találkozik a helyi kurd kormányzat és fegyveres erők vezetőivel.