Kiszorították Szomália délnyugati részéből az al-Shabaab iszlamista csoportot

InfoRádió / MTI
2015. július 22. 22:10
A kormányerők és az Afrikai Unió csapatai kiszorították az al-Shabaab iszlamista csoportot az egyik utolsó bázisáról Szomália délnyugati részében - közölte szerdán a helyi hadsereg egyik tisztviselője.

Abdullahi Mohamed őrnagy elmondta, hogy a szélsőségesek visszavonultak Bardheréből, a térség egyik utolsó, általuk ellenőrzött városából.

Egy másik magas rangú szomáliai tisztviselő, Szijad Ahmed azt mondta, hogy a várost felügyeletük alá vonták, jelenleg aknamentesítési műveleteket hajtanak végre annak különböző pontjain.

Hozzátette, hogy csapataik közeledtére a szélsőségesek nem tanúsítottak jelentősebb ellenállást, az iszlamisták elhagyták a várost.

A szomszédos településeken élő szemtanúk ugyanakkor heves harcokról számoltak be az al-Shabaab fegyveresei és a felszabadító csapatok között. Hozzátették, hogy számos helyi lakos is elmenekült a harcok elől.

Az Afrikai Unió fegyveres erői és a kormányerők kiszorították a szélsőségeseket legtöbb szomáliai erődítményeiből, ugyanakkor az al-Shabaab kormányzati és civil célpontok elleni támadásokkal továbbra is veszélyes erő maradt a kelet-afrikai országban.