A spanyol régiók többségét a baloldal irányítja

InfoRádió / MTI
2015. július 22. 06:46
Spanyolországban a régiók többségét baloldali kormány irányítja, miután kedden Javier Fernández szocialista politikust választották az észak-spanyolországi Asturias regionális kormányának vezetőjévé.

Spanyolországban május 24-én tartottak helyhatósági választásokat 17 régióból 13-ban. Az azóta eltelt két hónapban, a pártok folyamatos egyeztetését és a különböző megállapodásokat követően, sorra alakultak meg a helyi önkormányzatok és a regionális kormányok. Utolsóként Asturiasban, ahol a szocialista párt az Egyesült Baloldal (IU) együttműködésével tudta létrehozni az új kormányt.

A májusi választásokat az országot is kormányzó konzervatív Néppárt (PP) nyerte, a legtöbb helyen ők végeztek az élen, de sehol nem tudták megtartani az addigi abszolút többségüket. Ezt használták ki a második, harmadik vagy negyedik helyen befutó pártok úgy, hogy megállapodtak az együttműködésről a PP ellenében.

Ennek eredménye, hogy mostantól 8 régióban, más néven autonóm közösségben, baloldali vezetésű kormány működik, míg a Néppárt 7 régiót irányíthat. (Katalóniában és Baszkföldön nemzetiségi párt van kormányon.)

Az elemzők szerint a konzervatívok számára az egyik legnagyobb veszteséget a valenciai régió jelenti, amelyet 24 évig vezettek, és a konzervatívok egyik biztos pontjaként tartották számon. Valenciában a szocialista párt, a radikális baloldali Podemos nevű párt és a Compromís por Valencia (Kompromisszum Valenciáért) nevű 2010-ben létrejött baloldali pártszövetség fogott össze és szerezte meg a hatalmat.

A forgatókönyv több régióban is hasonló volt, ezért Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök az utóbbi hetekben többször is nyíltan bírálta a szocialista párt vezetését, amiért a Podemosszal szövetkezett, amelyet a görög Sziriza párt spanyol megfelelőjeként tartanak számon.

Év végén parlamenti választások lesznek Spanyolországban, a szakértők úgy vélik: nem kizárt, hogy megismétlődik ugyanaz, mint ami a helyhatósági választások után történt.

A legutóbbi, vasárnap nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatások szerint a jelenlegi kormány nyerné most a választásokat, de nem szerezné meg az abszolút többséget.