"Megegyezés született 22,5 ezer unión kívüli menekült befogadásáról, ez köszönhetően a nagylelkű felajánlásoknak, meghaladja a 20 ezres célkitűzést" - mondta az uniós belügyminiszterek tegnapi ülése után Dimitris Avramopoulos, menekültügyekben illetékes biztos.
A hétfői megállapodás értelmében a tagállamok önkéntes alapon összesen 54 760 menekültet és menedékkérőt fogadnak be. A konfliktuszónákból a már említett 22,5 ezret, Olaszországból és Görögországból pedig a tervezett 40 ezer helyett egyelőre 32200 menedékkérőt átvételéről nyilatkoztak a tagországok.
Pintér Sándor az MTI-nek nyilatkozva megerősítette, hogy Magyarország egyik kategóriában sem vállalja egyetlen ember át- vagy letelepítését sem, miután a tanács figyelembe vette, hogy olyan teher és tehernövekedés, mint Magyarországon, az unió külső határán sehol máshol nem tapasztalható.
A soros elnökséget ellátó Luxemburg szakminisztere Jean Asselborn azt mondta, várhatóan októberben költöztetik át az első migránst a két tagállamból új lakhelyére. A brüsszeli sajtótájékoztatón elhangzott, a nap végére véglegesítették a közös uniós menekültügyi rendszert és a tárcavezetők ülésükön haladást értek el az úgynevezett biztonságos országok közös listájának összeállításában.
Ez utóbbival kapcsolatban a magyar belügyminiszter azt mondta: Budapest elvi álláspontja, hogy ha az uniós csatlakozásra váró tagjelölt nyugat-balkáni országok teljesítik a csatlakozás előfeltételének tekintett koppenhágai kritériumokat, akkor biztonságosnak kell tekinteni őket. Pintér Sándor a távirati irodának arról is beszélt, már csak az időpontját kell egyeztetni az ősszel Budapesten tartandó magas szintű migrációs konferenciának, a többi kérdésben sikerült megállapodni.
Hanganyag: Király István Dániel