Pokolgépes merénylet egy ENSZ-jármű ellen - sokan meghaltak

InfoRádió / MTI
2015. április 20. 12:02
Legalább kilenc ember - hét szomáliai és két kenyai - meghalt hétfőn Szomália északi részén, miután pokolgép robbant egy ENSZ-alkalmazottakat szállító autóbuszon.

A rendőrség közlése szerint a merénylet a félautonóm Puntland régió székhelyén, Garowében történt, ahol viszonylag ritkábbak az erőszakos cselekmények. Jusuf Ali helyi rendőrtiszt szerint a pokolgépet távirányítással hozták működésbe.

Az internetre feltett fényképeken egy fehér kisbusz volt látható, amelynek ablakait a detonáció kitörte, tetejét pedig leszakította. Az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) később azt közölte, hogy négy munkatársuk meghalt, négy másik pedig súlyosan megsebesült a támadásban.

Az al-Shabaab iszlamista szervezet vállalta magára a merénylet elkövetését. Sejk Abdiasis Abu Musab, a katonai műveletekért felelős szóvivő azt mondta, hogy "mi állunk a Garowében történt támadás mögött".

Az al-Shabaab számos terrorakciót hajtott már végre az ENSZ tisztviselői ellen Szomáliában. A robbantásos merényleteket mindazonáltal főként az ország déli részén követték el, ahol a fegyveres milícia háborút visel a központi kormányzat ellen. A múlt héten egyik merényletükben tíz ember halt meg az oktatási minisztérium épülete elleni támadásban az ország fővárosában, Mogadishuban.