"A görög fél nem fogalmazott meg irányunkba semmilyen pénzügyi segítséggel kapcsolatos kérést" - mondta Vlagyimir Putyin szűk két héttel ezelőtt, miután megbeszélést folytatott Moszkvában Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnökkel. Az április 8-ai látogatásban sok elemző az uniós pénzügyi megszorítások alóli kibúvás keresését látta, ám az akkor elhangzott nyilatkozatok szerint elsősorban gazdasági együttműködési és energetikai projektek - köztük a törökországi gázvezeték továbbépítésének kérdései - voltak terítéken. A Der Spiegel hétvégén online kiadásában azt írta, Athén és Moszkva a héten energetikai megállapodást ír, s ennek keretében Oroszország 3-5 milliárd eurót folyósít a görögöknek, amit a Török Áramlat görögországi szakaszának építésére szán előlegként. Vagyis nem közvetlen pénzügyi segítségként, ám mégis milliárdok érkeznek a fizetési gondokkal küszködő Athénnak.
A görög kormánypártnak a tervezett megállapodás részleteit ismerő illetékese azt mondta, a pénz nagy segítség az EU-val elhúzódó tárgyalások miatt. A Der Spiegel úgy tudja, hogy az előleget Oroszország majd abból az összegből vonja le, amely Görögországnak jár az Európába irányuló szállítások utáni tranzitdíjért. Az orosz elnöki szóvivő, Dmitrij Peszkov ugyanakkor azt közölte, nincs szó előleg utalásáról, mert nem született ilyen tranzakcióról semmilyen megállapodás. Közben Mario Draghi az Európai központi Bank elnöke az átfogó reformok mielőbbi végrehajtására szólította fel Athént.
"Több munkára, Jóval több munkára van szükség, ráadásul sürgősen." Görög lapértesülések szerint Athén Kínától és - hiába a cáfolat - Oroszországtól kérne pénzügyi segítséget, összesen 15 milliárd eurót, hogy elkerülje a pénzügyi összeomlást.
Hanganyag: Király István Dániel