Kelemen Hunor újraválasztott elnök a kongresszust záró sajtótájékoztatóján elmondta, a program alig változott, abból az idő közben érvényességüket vesztett pontokat törölték. A határozatok közül az oktatáspolitikára vonatkozót emelte ki. Mint fogalmazott, a szövetség az anyanyelvű oktatást biztosításán túl az oktatás minőségére is hangsúlyt akar fektetni.
A kongresszus határozatot fogadott el a gazdasági és adópolitikáról, amelyben az Európai Unió által biztosított források jobb kihasználását és a kis- és középvállalatok támogatását javasolta, a családpolitikáról, melyben adókedvezményeket javasolt a többgyermekes családoknak, a nők és a fiatalok politikai szerepvállalásának az ösztönzéséről, a szövetség külpolitikai, és nemzetpolitikai törekvéseiről.
Az elnök újságírói kérdésre elmondta, a szövetség "sem esküvőre nem készül" a Nemzeti Liberális Párttal (PNL) - melynek vezetői pénteken hosszú távú együttműködésre tettek javaslatot - sem "kikosarazni" nem akarja a jobbközép pártot.
Kovács Péter, az RMDSZ eddigi főtitkára - akit Kelemen Hunor az ügyvezető elnöki tisztségre a legesélyesebb politikusnak nevezett - az MTI-nek adott nyilatkozatában a szövetségnek a magyar-magyar összefogásra való nyitottsága jeleként értékelte, hogy Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke is felszólalt az RMDSZ 12. kongresszusán.
A politikus azt is hangsúlyozta, hogy Marosvásárhelyen a szövetség az MPP-vel és az Erdélyi Magyar Néppárttal (EMNP) közösen rendez előválasztást egy mindenki által támogatott magyar polgármester-jelölt nevesítése érdekében. Emlékeztetett: az MPP-vel másfél éve együttműködnek egy hosszú távú megállapodás alapján. Mint mondta, ez nem azt jelenti, hogy egyik vagy másik politikai alakulat beolvad, feladja önálló arcélét, hanem azt, hogy megtalálták azokat a témákat, amelyekben együtt tudnak dolgozni.
"Az összefogás kérdését, úgy gondolom, nagyon komolyan elő kell venni 2016-ra. Akár az EMNP-vel is, úgy, ahogy Marosvásárhelyen történt: leültek, tárgyaltak és megegyeztek" - mondta az MTI-nek Kovács Péter, arra utalva, hogy 2016 nyarán önkormányzati, őszén pedig parlamenti választást rendeznek Romániában.
A marosvásárhelyi magyar előválasztásról Kelemen Hunor a kongresszusi vita során megjegyezte, hogy "ezt az utat is ki kell próbálni". A kongresszust záró sajtótájékoztatón, az MTI kérdésére Kelemen Hunor kijelentette: ha másutt is lesz a vásárhelyihez hasonló igény, azt elemezni fogják. Hozzátette, hogy az EMNP-vel nincs az RMDSZ-nek együttműködése, és "nincsen ennek perspektívája sem".
A kongresszus végén az MTI-nek adott interjúban Kelemen Hunor elmondta, az RMDSZ továbbra is tenni akar azért, hogy törvényt fogadtasson el a román parlamentben Székelyföld területi autonómiájáról.
A szövetség a 2013 májusában tartott csíkszeredai kongresszusán fogadott el határozatot a székelyföldi autonómiatervezet kidolgozásáról, ám a közvitára bocsátott tervezetét mindeddig nem nyújtotta be a parlamentben, és az autonómiatervezet kérdése a hét végi kongresszuson sem merült fel.
Kelemen Hunor kijelentette, az lenne a legkönnyebb, hogy a törvénytervezetet már holnap beterjesszék a parlamentben, de ehelyett azt az utat választották, hogy előzetesen megpróbálják meggyőzni a román társadalmat a törekvés helyességéről, és elkészítenek egy sor szakpolitikai dolgozatot, amelyek szükségesek az autonómia kiteljesítéséhez.
Az RMDSZ elnöke cáfolta hogy "takaréklángra" tették volna a román társadalom meggyőzését. "Amikor bilincscsörgés föd el minden egyéb témát az országban, akkor nagyon nehéz felszínre hozni az ilyen, egyébként sokkal fontosabb ügyeket" - jelentette ki.
Az újraválasztott elnök azt is elmondta, a kongresszus mottójául választott "újratervezés" jelentős változást fog eredményezni a szövetség politikai elitjének a felállásában. "A 2016-os választások talán az elmúlt választási ciklusok legnagyobb változásait fogják hozni" - jelentette ki.
Arra a kérdésre, hogy az "újratervezés" annak az elismerését jelenti-e, hogy korábban elhibázott úton haladt a szövetség, kijelentette: mindenki hibázik, a politikusok is. Úgy vélte azonban, hogy az RMDSZ esetében nem történt úttévesztés, csupán azt ismerték fel, hogy lemaradhatnak, ha nem tartanak lépést a változó társadalommal.