Ádenben szinte megszűntek a mindennapi élet feltételei

InfoRádió / MTI
2015. április 13. 17:04
Folytatódtak hétfőn a Szaúd-Arábia vezette arab koalíció légicsapásai Jemenben a síita húszi lázadók ellen, főleg az ország déli részén, ezen belül is a tengerparti Ádenben, amelyben mostanra csaknem teljesen megszűntek a mindennapi élet feltételei.

Azok a lakosok, akik még nem menekültek el a városból, minden szolgáltatást nélkülöznek a maguk és orvosok beszámolói szerint.

A harci gépek hajnalban támadták a lázadóknak a város határaiban lévő állásait és az elnöki palotát, amelyet elfoglaltak a húszik. Abed Rabbo Manszúr Hádi elnök először ide menekült a fővárosi palotájából, majd mielőtt március 26-án elkezdődött a szaúdi vezetésű intervenció, innen Rijádba.

Egy orvos elmondása szerint éjszaka a lázadók orvlövészei lelőttek két civilt és az elnökhöz hű "népi bizottságok" három fegyveres tagját. Hádi hívei és a lázadók többször összecsaptak a város különböző részein.

Helyi lakosok szerint sok család elmenekült a városból, zárva vannak az oktatási intézmények, a magán- és az állami vállalatok. Sok lakos a házából sem tud kilépni, mert tartania kell az orvlövészektől.

Az elmenekült elnök, Manszúr Hádi közben alelnöknek nevezte ki volt kormányfőjét, Háled Bahát, hogy "megerősítse az ostromlott végrehajtó hatalmat", ahogy egy hozzá közel álló tisztségviselő fogalmazott. A húszik szóvivője a lázadók kezén lévő egyik tévében elítélte a lépést, azt hangoztatva, hogy nem fogadják el Hádi semmilyen döntését, és az ország politikáját érintő minden kérdésről az országon belüli párbeszéddel kell dönteni.

Háled Baha az elnökhöz hasonlóan szintén Szaúd-Arábiába menekült, és Jemen rijádi nagykövetségén tette le hivatali esküjét hétfőn - jelentette a szaúdi SPA hírügynökség. A hat arab országot tömörítő Öböl-menti Együttműködési Tanács (GCC) üdvözölte és fontos lépésnek nevezte a kinevezést, az viszont még nem világos, hogy az emigrációban tartózkodó politikus alelnökké való előléptetése milyen konkrét hatással lesz majd a jemeni polgárháborús helyzetre.