Tízezrek vettek részt Tuniszban a két héttel ezelőtti, 23 halálos áldozatot követelő múzeumi terrortámadás áldozataival vállalt szolidaritási menetben.
Tunézia szabad ország, terroristák kifelé - skandálták a megmozdulás résztvevői. A menetet Bédzsi Káid esz-Szebszi tunéziai köztársasági elnök vezette, Francois Hollande francia elnökkel, Matteo Renzi olasz kormányfővel, Thomas de Maiziere német belügyminiszterrel, Mahmúd Abbász palesztin elnökkel és több európai politikussal egymásba karolva.
A francia államfő azt mondta, "a terrorizmus le akart csapni egy országra, Tunéziára, amely elkezdte az arab tavaszt, és példás utat járt be a demokrácia, a pluralizmus és a nők jogainak védelme terén".
"Mi mindannyian a terrorizmus és az erőszak ellen vagyunk. Mi mindannyian Bradok, mi mindannyian Charlie-k vagyunk " - mondta a tömegből egy demonstráló.
A menet előtt röviddel jelentette be a tunéziai kormány, hogy megölt kilenc terroristát, köztük egy iszlamista csoport több vezetőjét is egy rajtaütésben. Az Ukba ibn Hafi Hadserege helyi csoportja ellen szombaton hajtottak végre akciót, mert úgy vélik, ők állnak a Bardo múzeumnál történt támadás mögött, amiben 20 külföldi turista vesztette életét. A szervezet korábban mind az al-Kaida, mind az Iszlám Állam terrorszervezetnek hűséget esküdött.
Hanganyag: Király István Dániel