"A haditengerészeti erők a Tornádó fedőnevű művelet keretében diplomatákat, köztük szaúdiakat menekítettek ki Ádenből" - közölte az al-Akbaríja szaúdi hírtelevízió.
A Rijád által vezetett, arab országokat tömörítő koalíciós erők már harmadik egymást követő éjszaka bombázták a jemeni fővárost, Szanaát és környékét. Helyi lakosok szerint ez volt eddig a leghevesebb támadás a "Határozottság vihara" fedőnevű hadművelet kezdete óta, a repülőgépek katonai létesítményekre, elsősorban a felkelők légvédelmi ágyúira és fegyverraktáraira mértek légicsapásokat.
Az AFP francia hírügynökség szerint szombaton felrobbant egy fegyverraktár Ádenben. A robbanást az egész városban hallani lehetett, a helyszín felett fekete füstfelhő gomolygott.
A helyi egészségügyi hatóságok eközben arról számoltak be, hogy az utóbbi három nap során legalább 54 ember meghalt, 187 pedig megsebesült Ádenben a rivális fegyveres csoportok közötti harcokban.
Az ENSZ közölte, hogy szombaton megkezdték a világszervezet munkatársainak kimenekítését Szanaából. Több mint száz emberről van szó, akiknek egy részét Jordániába szállítják.
A jemeni elnököt támogató Szaúd-Arábia és szövetségesei csütörtökre virradóra indítottak katonai beavatkozást Jemen területén a síita húszi lázadók ellen, miután a fővárost már tavaly szeptember óta ellenőrzésük alatt tartó milíciák a déli országrészben, Áden közelében is előrenyomultak.