Egyelőre nem lehet tudni, hogy Andreas Lubitz esetleg gyógyíthatatlan betegségben szenvedett-e vagy olyan lélektani helyzetbe került, ami miatt arra az elhatározásra jutott, hogy nem csendesen követ el öngyilkosságot, hanem látványosan, magával visz még 149 embert a halálba. A pilótafülkében rögzített hanganyag arra enged következtetni, hogy rendkívül elszánt tettről lehet beszélni.
A német sajtó egyelőre nem szólaltatta meg Andreas Lubitz barátait, rokonait, és nagyon diszkréten igyekeznek kezelni az ügyet, annál is inkább, mert Németországot a héten már a második sokk éri. Először kedden, amikor kiderült, hogy lezuhant a Germanwings gépe, és most, hogy kiderült: nem szerencsétlenség, hanem tudatosan végrehajtott cselekmény történt.
Az index közben arról számol be: Andreas Lubitz neve szerepelt az Amerikai Légügyi Hatóság (FAA) adatbázisában, amely a legmagasabb minősítést elért pilótákat sorolja fel. Ezt a minősítést csak azok kaphatják meg, akik teljesítik vagy túlszárnyalják a FAA magas képzési, minősítési és egészségügyi előírásait, azaz a legmegbízhatóbbak.
"100 százalékig megvolt minden végzettsége, engedélye arra, hogy egy utasszállítót akár önállóan is vezessen" - mondta róla a katasztrófa okait vizsgáló marseille-i főügyész, Brice Robin.
Ezt a képet némileg árnyalták a Germanwings anyavállalata, a Lufthansa illetékesei csütörtök délután. Õk azt mondták, hogy Lubitz közelebbről meg nem határozott egészségügyi okok miatt hat évvel ezelőtt egy időre félbeszakította a képzést. Ezután légiutas-kísérőként dolgozott. Miután újabb tesztekkel sikerült bizonyítani alkalmasságát, folytatta a képzést, majd minden vizsgát rendben letett. Teljesítménye másodpilótaként kiváló volt.
Andreas Lubitz tinédzser korában tagja volt a westerwaldi repülőklubnak. A klub a katasztrófa után, és az abban játszott esetleges szerepéről szóló bejelentés előtt, közleményben emlékezett meg róla, mint aki megvalósította álmait és egy Airbus 320-as fedélzetén szolgálhatott.
A Bildnek egykori klubtársa azt mondta: Lubitzot nyugodt és barátságos embernek ismerte meg. Semmilyen jelét nem látta annak, hogy depressziója vagy más baja lett volna.