A másodpilóta szándékosan pusztította el a repülőgépet

InfoRádió / MTI
2015. március 26. 13:04
A kedden Franciaországban lezuhant német utasszállító másodpilótája nem volt hajlandó kinyitni a pilótafülke ajtaját, és vélhetően szándékosan pusztította el a repülőgépet - közölte a balesetet vizsgáló marseille-i ügyész.

Önszántából kezdett ereszkedni a Germanwings szerencsétlenül járt gépének másodpilótája - közölte a balesetet vizsgáló marseille-i ügyész.

A BBC beszámolója szerint a francia ügyészek a pilótafülkében lezajlott beszélgetést rögzítő fekete doboz elemzése alapján arra jutottak, hogy a pilóta elhagyta a fülkét, és nem tudott visszajutni. A másodpilóta ezután vezette a földnek az utasszállítót.

Hírek szerint a 28 éves másodpilóta azt használta ki, hogy a kapitány kiment a vécére. Ezután átvette az irányítást a gép felett, majd megnyomta azt a gombot, ami zuhanásba vitte a repülőt.

A fekete doboz hangfelvételén egészen a becsapódásig hallatszik a másodpilóta lélegzése, sóhajtása, tehát életben volt az utolsó pillanatig.

A marseille-i ügyészség elmondta, hogy megvan a becsapódás előtti utolsó 30 perc leirata.

Mindkét pilóta német állampolgár volt. A másodpilótát Andreas Lubitznak hívták, eddig nem hozták összefüggésbe valamelyik terrorszervezettel. Az ügyész azt mondta, nem ismerik a férfi vallási irányultságát, de nem gondolja, hogy ebbe az irányba kellene elindulni. A nyomozás most arra koncentrál, hogy feltérképezzék a férfi környezetét.

A Germanwings Barcelonából Düsseldorfba tartó gépe kedden zuhant le a francia Alpokban. A fedélzeten 150-en voltak, a katasztrófát senki sem élte túl.