A törvénytelen meggazdagodási ügyekben ítélkező bíróság bírája, Henri Gregoire Diop szerint a politikus a brit Virgin-szigeteki és panamai offshore cégeken keresztül menekítette ki a vagyonát.
Karim Wadét apja elnöksége idején az "ég és a föld miniszterének" nevezték az emberek, mert öt minisztériumért is felelős volt. Hozzá tartozott egyebek mellett a légiközlekedés és az energiaipar is.
Az ügyészség február 17-én hétévi letöltendő börtönbüntetés és 380 millió eurónyi pénzbírság kiszabását, valamint állampolgári jogaitól való megfosztását és vagyonának elkobzását kérte.
A 46 éves Karim Wade, aki 2013 áprilisa óta van vizsgálati fogságban, hétfőn nem jelent meg a tárgyaláson. 2014. július 31. óta tartó perében tucatnyi feltételezett cinkosával áll a bíróság előtt.
Ügyvédek szerint a volt miniszter az ítélet ellen a legfelsőbb bíróságon fellebbezhet.
A 89. évében járó Abdoulaye Wade, aki korábban egyetlen tárgyaláson sem vett részt, hétfőn megjelent az igazságügyi palotában, ahol pártjának, a Szenegáli Demokrata Párt (PSD) aktivistái és szimpatizánsai éljenezve fogadták.
Karim Wade ellen az a vád, hogy 178 millió eurónyi vagyonra tett szert jogellenesen, különböző pénzügyi machinációk révén, amikor apja tanácsadója, majd minisztere volt. A politikus tagadja a vádat. A vád szerint a vagyona több szenegáli és külföldi cégből, bankszámlákból, ingatlanokból és autókból áll.
A korrupciós vádak ellenére a politikust az PSD szombaton elnökjelöltjének választotta.
A következő elnökválasztást 2017-ben tartják Szenegálban, ha a jövő évi népszavazáson támogatni fogják Macky Sall elnök azon javaslatát, hogy az elnöki mandátumot a jelenlegi hét év helyett ötre csökkentsék. Sall 2012-ben vitatott választásokon került az országot 12 éven át kormányzó Wade utódjaként az elnöki székbe.
Karim Wade elítélése társadalmi elégtelenséget válthat ki, támogatói szerint ugyanis a per Macky Sall által megrendelt politikai bosszú régi vetélytársa ellen.
Szenegálban - a szomszédos országoktól eltérően - a vezetőket rendszerint választják, nem államcsínnyel jutnak hatalomra, a vesztesek többnyire békésen távoznak a hatalomból. Sall 2012-ben komoly előnnyel győzte le a befolyásos Wade-et, de két év alatt sokat veszített a népszerűségéből, mert bírálói szerint nem tett eleget a hétköznapi emberek életkörülményei javulása érdekében.