A kormányfő elmondta, hogy ez az elfogadott zárónyilatkozatban kellő súllyal szerepel.
Másik fontos szempontként emelte ki a miniszterelnök, hogy a dokumentum garantálja: továbbra is tagállami hatáskörben marad, hogy melyik ország milyen forrásokból szeretné fedezni energiaszükségletét.
A miniszterelnök az Európai Tanács ülése után arról is beszélt: az Európai Unió állam- illetve kormányfői jó lépést tettek azzal, hogy összekötötték az Oroszországgal szemben bevezetett szankciók sorsát az ukrán válság politikai rendezését előmozdítani hivatott minszki megállapodásokéval.
A kormányfő szerint ez "jogiasítja", ésszerűbbé teszi a vitát, kikapcsol bizonyos történelmi reflexeket, nemzeti érdekeket, a szankciók sorsa körüli vita pedig egy ideológiai, geopolitikai vita helyett egy konkrét szerződés végrehajtásához kötődik.