Magas magyar állami kitüntetést kapott Christian Schmidt német miniszter

InfoRádió / MTI
2015. március 18. 05:25
A Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést kapta Christian Schmidt német mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter, a védelmi minisztérium korábbi parlamenti államtitkára. Az elismerést Hende Csaba honvédelmi miniszter adta át kedden Berlinben.

Áder János köztársasági elnök a magyar-bajor kapcsolatok elmélyítésében és a védelmi politika területén végzett magyar-német együttműködés fejlesztésében szerzett érdemei elismeréseképpen adományozta a kitüntetést Christian Schmidtnek, a bajor konzervatív CSU politikusának, aki 1990 óta tagja a Bundestagnak (a törvényhozás alsóházának), és évtizedekig a védelmi politika volt a fő szakterülete.

A kitüntetés átadásának alkalmából a berlini magyar nagykövetségen tartott ünnepségen Czukor József nagykövet kiemelte, hogy Christian Schmidt akkor is mindig kiállt a magyarok mellett, amikor bírálatok érték Magyarországot.

A politikus 2005-től 2013-ig volt a német védelmi minisztérium parlamenti államtitkára, és ebben a tisztségében gyakran dolgozott együtt Hende Csabával, aki köszöntő beszédében rámutatott, hogy az Európai Unióban és a NATO-ban is a leghosszabb ideje szolgáló védelmi miniszterként igen sok szakpolitikust volt alkalma megismerni, és közülük kiemelkedik Christian Schmidt az elkötelezettségével, segítőkészségével és a magyarok iránti barátságával - mondta Hende Csaba.

A CSU-s miniszter beszédében mindenekelőtt a német egység helyreállításához nyújtott magyar segítséget emelte ki, hangsúlyozta, hogy a magyarok "sokkal többet tettek Németország újraegyesítéséért, mint ahogy azt máig sokan gondolják".

Az ünnepségen részt vett mások mellett Johannes Singhammer, a Bundestag alelnöke és Hartmut Koschyk Bundestag-képviselő, a szövetségi kormány nemzeti kisebbségi ügyekért felelős megbízottja.