Egész nap a mobilon lógnak az ausztrál gyerekek

InfoRádió / MTI
2015. március 16. 21:57
A 3 és 17 év közötti ausztrál gyerekek és fiatalok több mint kétharmadának van okostelefonja, és hetente átlagosan majdnem egy teljes napot eltöltenek a készülékek használatával egy új jelentés szerint.

Ausztrália legnagyobb telekommunikációs szolgáltatója, a Telstra által közzétett jelentés szerint a 3-17 éves korosztály tagjai átlagosan 21 órát és 48 percet fordítanak hetente az okostelefonjukra.

A jelentés készítői több mint 1300 szülőt kérdeztek ki gyerekeik okostelefon-használati szokásairól. A szülők többsége úgy nyilatkozott: leginkább a virtuális biztonság hiánya, és az időpocsékolás aggasztja őket - áll a jelentésben.

A szülők kétharmada saját bevallása szerint beszélt gyerekével a kérdésről, azonban mintegy negyedük említette azt is, hogy gyereke megszegte az ígéretét, hogy kevesebb időt tölt a telefon képernyője előtt.

A jelentés szerint a kiskorú okostelefon-tulajdonosok átlagos életkora 12 év, a 10 éves korosztály 14,7 órát tölt el az eszköz használatával hetente, a 17 évesek ennél jóval többet, 26,3 órát.

A szülők szerint egyébként gyermekeik számára leginkább a Facebook és az azonnali üzenetküldő alkalmazások használata bizonyult a leginkább időigényes és a figyelmüket minden mástól leginkább elvonó tevékenységnek.