eur:
394.04
usd:
364.79
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Az ukrajnai cseh kisebbségiek áttelepítése megkezdődött

Elindult Csehországba az első autóbusz, amely cseh nemzetiségű ukrán állampolgárokat szállít anyaországukba a cseh kormány áttelepítési programja keretében - jelentette a TASZSZ orosz hírügynökség hétfőn.

A buszon jelenleg negyven személy utazik, de a jelentésből nem derül ki, hogy ők beletartoznak-e abba a százharmincöt fős csoportba, amelynek tagjai a kormány programjának köszönhetően 6-12 hónapra (amíg be nem illeszkednek új környezetükbe) ingyenes lakhatást kapnak a cseh belügyminisztériumtól, erre az időszakra jogosultak pénzügyi segítségre is. Korábban Milan Chovanec cseh belügyminiszter még azt jelezte, hogy az első negyven hazatelepülő ukrajnai csehet később, március 15-én szállítják haza busszal vagy repülőgéppel.

2014 októberéig az északnyugat-ukrajnai Volinyi területen élő több mint hetven család fordult azzal a kéréssel a cseh kormányhoz, hogy nyújtson nekik segítséget őseik hazájába való visszatéréshez. "Ukrajna nem elég ígéretes föld számukra, félnek a harcoktól, a bizonytalan jövőtől" - mondta 2015 februárjában Milan Chovanec cseh belügyminiszter.

A buszon utazó negyven személy viszont a kelet-ukrajnai - 1945-ig Csehográd elnevezésű - Novgordokivka lakosai, amely 200 kilométerre helyezkedik el az ukrajnai konfliktus harcvonalától, de ők is nagyobb biztonságban éreznék magukat cseh földön.

A Volinyi terület a történelmi Volhínia nyugati része, jelenleg közigazgatási egység Északnyugat-Ukrajnában. A 19. század második felétől kezdve mintegy 50-60 ezer cseh vándorolt ki a területre. A volinyi csehek egy része a második világháború után visszatért Csehországba. Az 1989. novemberi csehországi rendszerváltás után a téma újra napirendre került. A 90-es évek elején két hullámban mintegy 5-6 ezer volinyi cseh költözött át Csehországba. A Volhíniában élő csehek mai számát egyes források mintegy 20 ezerre becsülik, más források szerint a számuk 5-6 ezer.

A volinyi cseh kisebbség több mint kétszáz tagja kérvényezte az áttelepülést a cseh kormánytól, közülük az elkövetkező hetekben százharmincötöt fogad be Csehország. A visszatelepítési program vezetője szerint az öregek közül még sokan beszélnek csehül, de a fiatalok már nem.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×