Eltörölték a házasságtörést tiltó törvényt a dél-koreai alkotmánybírák

InfoRádió / MTI
2015. február 26. 22:16
Eltörölte a dél-koreai alkotmánybíróság csütörtökön az ország házasságtörést tiltó törvényét.

A taláros testület azzal indokolta döntését, hogy a házasságon kívüli nemi kapcsolat büntetése korlátozza az emberek személyi szabadságát és "sérti a nemzet érdekeit".

A 62 éve, 1953 óta hatályban lévő törvény értelmében a hűtlenkedőket a bíróság akár két évig terjedő börtönbüntetésre is ítélhette.

A törvény eltörlésének hírére 15 százalékkal megemelkedett a dél-koreai Unidus Corp. óvszergyártó cég részvényeinek árfolyama.

2008. október 30-án a bírák már előzetesen hatályon kívül helyezték a törvényt, de akkor a döntés elfogadásához szükséges hatból csak öt alkotmánybíró támogatta a határozatot. Azóta további 5466 ember ellen emeltek vádat házastársuk megcsalása miatt, s közülük több mint kétszázat börtönbüntetésre ítéltek.

Az alkotmánybíróság döntése alapján a folyamatban lévő eljárásokat automatikusan felfüggesztik, illetve ügyük újratárgyalását kérhetik azok, akiket korábban már elítéltek házasságon kívül folytatott nemi kapcsolatért.

A törvény eltörlésének kérdése az utóbbi időkben került újra előtérbe, miután a gyorsan változó dél-koreai trendek nem fértek meg a konzervatív, hagyományos értékekkel. 1990 és 2008 között négy alkalommal ítélte alkotmányosnak a törvényt a bíróság, a nők védelmére, a közrend fenntartására, és a családi élet biztosítására hivatkozva. A törvényt ellenzők szerint viszont azzal érveltek, hogy a kormánynak nincsen joga beleszólni az emberek magánéletébe, és helyettük dönteni arról, hogy kivel folytatnak szexuális viszonyt.