eur:
394.24
usd:
369.61
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

BBC: brit állampolgár az egyik lefejező

Kuvaiti születési brit állampolgár lehet az Iszlám Állam nevű szélsőséges dzsihadista milícia egyik leghírhedtebb tagja, aki több olyan videón is szerepelt, amelyek nyugati túszok lefejezését mutatták.

A BBC csütörtöki - hivatalosan még megerősítésre váró - értesülése szerint az eddig csak "Jihadi John" néven emlegetett férfi a londoni illetőségű Mohammed Emwazi, aki valószínűleg 2012-ben utazott Szíriába, s később ott csatlakozott az Iszlám Államhoz. A BBC szerint gyaníthatóan Emwazi látható azokon a videókon, amelyek James Foley és Steven Sotloff amerikai újságírók, valamit két brit és egy amerikai segélyszervezeti aktivista, David Haines, Alan Henning és Peter Kassig brutális meggyilkolását mutatják.

A filmeken ugyanaz a londoni angol akcentussal beszélő, fekete maszkot viselő terrorista állt késsel a kezében, a guantánamói amerikai börtöntábor foglyainak ruhájához hasonló, narancssárga öltözetet viselő túszok mellett, sivatagi környezetben. A férfi feltűnt azon a videón is, amely e hónap elején egy japán újságíró, Goto Kendzsi lefejezését mutatta.

London már az első brutális gyilkosságról tavaly nyáron közzétett videó megjelenése után hivatalosan elismerte, hogy a terrorista minden bizonnyal brit állampolgár, aki csatlakozott az Iszlám Államhoz. Brit lingvisztikai szakértők megállapították, hogy a maszkos férfi kiejtése elsősorban az East Enden, vagyis Kelet-London összetett etnikai lakosságú városrészeiben - főleg a muszlim többségű Tower Hamlets negyedben - honos.

A BBC által Mohammed Emwaziként azonosított, jelenleg valószínűleg 27 éves férfi Kuvaitban született, de gyerekkorában Londonba költözött és a londoni Westminster Egyetemen tanult számítógép-programozást. A BBC csütörtöki beszámolója szerint a túszok kivégzője már 2009-ben a brit elhárítás (MI5) látókörébe került, miután Tanzániába utazott, és ott a helyi hatóságok őrizetbe vették.

Az Iszlám Állam fogságából szabadult túszok egybehangzó beszámolói szerint a terrorista egy négyfős, brit állampolgárokból álló osztag tagja. A négyes "Beatles" néven közismert a korábbi túszok és a dzsihadisták körében egyaránt, tekintettel létszámukra és brit származásukra.

A brit rendőrség egyelőre nem kommentálta érdemben a BBC csütörtöki értesülését. Richard Walton, a Scotland Yard terrorellenes ügyosztályának főparancsnoka csütörtöki nyilatkozatában csak annyit közölt, hogy a rendőrség már korábban is kérte a médiaorgánumokat, tartózkodjanak a találgatásoktól a túszok gyilkosainak azonosítását célzó rendőrségi vizsgálattal kapcsolatban, mert emberéletek forognak kockán.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.

Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Hírügynökségi jelentések szerint az izraeli hadsereg csapást mért több célpontra Iránban, de ezt Izraelben hivatalosan nem erősítették meg. Irán azt közölte, hogy a légvédelme működésbe lépett, és az okozott robbanásokat a közép-iráni Iszfahán körzetében. Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint ez izraeli jelzés, figyelmeztetés volt Iránnak a hétvégi zsidó állam elleni támadása után.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×