eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

New Yorkban letartóztatták az Iszlám Állam három támogatóját

New Yorkban letartóztattak három brooklyni lakost, akit az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet támogatását célzó összeesküvéssel gyanúsítanak - közölte szerdán Loretta Lynch brooklyni szövetségi ügyész.

A 24 éves, üzbég állampolgárságú Abduraszul Haszanovics Dzsurabojevet, és a 19 éves, kazah Ahror Szaidahmetovot azzal gyanúsítják, Szíriába akartak utazni, hogy ott csatlakozzanak az IÁ fegyvereseihez. A szintén üzbég, 30 éves Abror Habibovot azzal gyanúsították meg, hogy egy támogató hálózatot működtetett, amelynek révén Szaidahmetov Szíriába utazását akarták finanszírozni.

Szaidahmetovot szerdán a New Yorki JFK repülőtéren fogták el, amikor fel akart szánni egy Törökországba induló repülőgépre, Dzsuraboev pedig szintén megvásárolta már a repülőjegyét, hogy márciusban Isztambulon keresztül utána induljon.

Dzsurabojev és Szaidahmetov a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) tájékoztatása szerint készségét fejezte ki, hogy az IÁ nevében terrortámadásokat hajtson végre az Egyesült Államok területén.

Címlapról ajánljuk
Dohányosokat kérdeztek, érdekes dologok derültek ki

Dohányosokat kérdeztek, érdekes dologok derültek ki

A leszokási hajlandóságot nagyban befolyásolja, hogy mennyire érezzük távolinak a dohányzás negatív, illetve a leszokás pozitív következményeit – derül ki az ELTE PPK kutatóinak 1500 dohányost bevonó vizsgálatából.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
Oszkó Péter: a tech szektor forrásbősége idén nem fog visszatérni

Oszkó Péter: a tech szektor forrásbősége idén nem fog visszatérni

A felemás tőkepiaci- és a kihívásos makrogazdasági körülmények ellenére nyereséges évet zárt tavaly az OXO Technologies. Fenn tudták tartani a korai befektetésekkel kapcsolatos tevékenységüket, és ezzel párhuzamosan szépen termeltek az érett szakaszban lévő stratégiai portfóliócégeik is. Idén már több forrás áramolhat a technológiai szektorba, mint tavaly, ugyanakkor a korábbi bőség egyhamar nem fog visszatérni a területre. Egyebek mellett ezekről a témákról beszélt Oszkó Péter, a OXO Technologies vezérigazgatója a Portfolio Checklist szombati különkiadásában.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×