eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Tiltott lobbitevékenység gyanújába keveredett két volt brit külügyminiszter

Hivatali beosztásukkal összeegyeztethetetlen, pénzért kínált lobbitevékenység gyanújába keveredett két volt brit külügyminiszter, Sir Malcolm Rifkind és Jack Straw hétfői brit sajtóbeszámolók szerint.

Az ügyet a The Daily Telegraph című tekintélyes konzervatív brit napilap és a Channel 4 kereskedelmi televízió újságírói tárták fel közös oknyomozó riportjukban.

Sir Malcolm a kormányzó Konzervatív Párt korábbi kabinetjeiben - még Sir John Major miniszterelnöksége alatt - a védelmi, majd a külügyminiszteri tisztséget töltötte be, jelenleg pedig a londoni alsóház hírszerzési és nemzetbiztonsági bizottságának elnöke.

Straw a Munkáspárt Tony Blair vezette kormányának belügy-, majd külügyminisztere volt, és jelenleg is a Labour alsóházi képviselője.

Mindketten pártjuk legtekintélyesebb veterán politikusai közé tartoznak.

Rifkind és Straw egyaránt maga utalta az ügyet a parlamenti magatartási normák betartatásáért felelős biztos hivatalának hatáskörébe, ugyanakkor mindketten tagadták, hogy bármiféle kihágást elkövettek volna. A Munkáspárt hétfőn hajnalban mindazonáltal közölte, hogy az ügy kivizsgálásáig Straw kérte tagságának felfüggesztését a Labour alsóházi frakciójában.

A The Daily Telegraph és a Channel 4 riporterei a lap videófelvételekkel kiegészített hétfői beszámolója szerint tizenkét alsóházi képviselőt kerestek meg, magukat egy nem létező kínai cég kijáróinak mondva, azzal, hogy a "vállalat" terjeszkedni szeretne Európában, és ehhez lenne szüksége a brit képviselők "tanácsadói" szerepvállalására.

A Channel 4 által hétfőn este műsorra tűzött - a The Daily Telegraph online kiadásában már hajnalban részletesen ismertetett - riport szerint hatan reagáltak érdemben a megkeresésre, köztük Rifkind és Straw.

Sir Malcolm a találkozón azzal dicsekedett, hogy a Londonban dolgozó külföldi nagykövetek közül "bármelyik" kész személyesen fogadni őt, és ez "hasznos hozzáférésnek" bizonyulhat.

Rifkind az álcázott riporterekkel tartott második megbeszélésén arra is hajlandónak mutatkozott, hogy a kínai "cég" nevében - bár a vállalat nevének említése nélkül - levélben közbenjár brit kormányilletékeseknél.

Az ilyen tevékenységet a lap által idézett szakértői vélemény szerint aktív politikusok számára határozottan tiltják a korábbi hasonló botrányok után elfogadott képviselői magatartási szabályok.

Jack Straw azzal a "referenciával" ajánlotta szolgálatait a riportereknek, hogy egy ízben még egy EU-szabályozás módosítását is sikerült elintéznie egy árupiaci termékeket forgalmazó, ukrajnai érdekeltséggel is bíró vállalat javára.

Straw a riport szerint egyenes utalást tett arra, hogy a közbenjárást napi ötezer font (több mint kétmillió forint) díjazásért vállalná; Rifkind azt mondta, hogy félnapi munkáért 5-8 ezer font (2,1-3,3 millió forint) közötti javadalmazást szokott kérni.

Az ügy felidézi az 1990-es évek második felének súlyos etikai botrányát, amely "irányzott" parlamenti kérdésfelvetésekért jelentős összegeket zsebre vágó képviselők ügyében robbant ki. A "cash for questions" néven elhíresült botrány részesei annak idején komoly pénzekért - esetenként 20-25 ezer fontért - terjesztettek elő az alsóházban olyan kérdéseket, amelyek megvitatása üzleti megbízóik érdekében állt.

Címlapról ajánljuk
Dohányosokat kérdeztek, érdekes dologok derültek ki

Dohányosokat kérdeztek, érdekes dologok derültek ki

A leszokási hajlandóságot nagyban befolyásolja, hogy mennyire érezzük távolinak a dohányzás negatív, illetve a leszokás pozitív következményeit – derül ki az ELTE PPK kutatóinak 1500 dohányost bevonó vizsgálatából.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×