eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Négy év alatt megfeleződött Romániában az egyetemi hallgatók száma

A demográfiai hullámvölgy és az érettségi vizsga szigorítása miatt mindössze négy év alatt felére csökkent Romániában az egyetemi hallgatók száma - közölte hétfőn az Adevarul című lap internetes kiadása.

Míg a 2008/2009-as tanévben még 891 ezer fiatal tanult a romániai felsőoktatásban, a 2012/2013-as tanévben számuk 465 ezerre csökkent. A szociológusok a tendencia folytatódására számítanak, pedig Romániának az a célkitűzése, hogy 2020-ig tíz százalékkal növekedjék a felsőfokú végzettséggel rendelkezők száma.

A társadalomkutatók rámutattak: a vizsgált időszakban hagyták el az egyetemek padjait az utolsó népesebb korosztályok, amelyek még 1989 előtt születtek. A romániai rendszerváltozás után ugyanis - amikor eltörölték a Ceausescu-diktatúra által bevezetett abortusz-tilalmat - a természetes népszaporulat meredeken visszaesett, negatív tartományba került, és 2013-ban elérte a második világháború utáni történelmi mélypontját.

Míg 1989 előtt egy romániai nő átlagosan 2,3 gyereket szült, a gyermekszülési hajlandóság a 90-es évek elején meredeken visszaesett, és az utóbbi évtizedben a gyermekvállalás aránya 1,3 gyermek szintjén stabilizálódott.

Amellett, hogy kevesebb diák végez középiskolát, az utóbbi években sokkal komolyabban veszik az érettségit Romániában: míg 2009-ben a jelentkezők több mint 80 százalékának sikerült az érettségije, 2012-ben a végzősök fele sem ment át vizsgán, így egyetemre sem jelentkezhetett.

Az Adevarul szerint megalapozatlan mítosz az, hogy a román munkaerőpiacot ellepték a "diplomagyárak által futószalagon gyártott" felsőfokú végzettségűek: Romániában a 30-34 éves korosztály alig 21,8 százaléka rendelkezik felsőfokú végzettséggel, míg az európai átlag 35,8 százalék.

Románia tehát távol áll attól, hogy 2020-ig teljesíteni tudja azt az európai uniós célt, hogy a 30 és 34 év közöttiek legalább 40 százaléka rendelkezzen egyetemi végzettséggel, ezért a bukaresti kormány 26 százalékos arány elérését tűzte ki célul a mostani uniós költségvetési ciklus végéig - írta az Adevarul.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×